2012. július 23., hétfő

Szkerice-Bélavára kör(tor)túra


Szkerice-Bélavára a Gyalui-havasok déli peremén található mészkőzóna. Megközelítése Torda felől a legkönnyebb, az Aranyos völgyén felfele haladva a 75-ös országúton. A Ronki szoros után, a Podsága-völgyet elhagyva érünk ki a Bélavári-völgybe, ahonnan turistaösvényen kapaszkodhatunk fel a mészkőmagaslat tetejére. Kisbánya-havas felől is megközelíthetjük a helyet, ez az út egy napi gyalogtúra (10 km).  Többféle turistajelzés is találkozik Bélaváránál, a Runki szoros és Kisbánya közötti útvonalat a kék kereszt jelöli.


Az Erdélyi Szigethegység változatos tájait festőien tarkító csodálatos mészkőszirt kolosszusok (Tordai Hasadék, Székelykő, Csáklyakő, Fehér kövek, Szamosbazár stb.) egyike a fennséges formakincsével lenyügöző Szkerice-Bélavár. Az 1360 m magasságból a Bélavári patak völgyébe 6-700 méterre hirtelen leszakadó óriási sziklafalak, égretörő szirtek, törmeléklejtők, kürtők, zárt sziklafülkék káprázatos szövevénye változatos mikroklímájú termőhelyek és ezekkel szoros összefüggésben változatos, érdekes növény- és állatvilág kialakulását eredményezte. A sziklarengeteg különböző pontjain végzett mikroklíma mérések adatai szerint a legfelső szint fenyves-bükköse és a hegyláb napos térségeiben zöldellő törmelékkötő növénytársulások között a júniusi déli órákban 15 C° a hőmérséklet különbsége (Erdélyi Gyopár).






 


 
Mi a hegy baloldalán található turistajelzéssel jelzett ösvényen mentünk fel, ahogy felértünk a tetőre, el is rejtettünk egy geoládát :) Rövid pihenés után elindultunk a plató széle mentén, gyönyörű fotókat készítettünk. A hegy jobboldalán jöttünk le nagyon nehezen: egy helyen a vihar kidöntötte a jelzett fákat és addigra már mindkét okostelefonunk és mindkét GPS-készülékünk lemerült. Eltévedtünk és a meredek ereszkedőn próbáltunk lejönni toronyiránt. Nem sikerült, vissza kellett mennünk a gerincre és kb 2 kilométerrel tovább, egy másik (ugyancsak eltévedt) csoport segítségével rátaláltunk a levezető ösvényre. VIGYÁZAT: ne induljon senki egyedül ide, legjobb már kipróbált, tapasztalt túratársakkal elindulni erre a túrára.



[EN] Reserve includes "Sesul Craiului" located on a limestone plateau above 1350 m altitude, the forest on the mountain scale and spectacular cliffs guard Belioara Valley (tributary of Posaga Valley), with vertical walls, tanks, gully and sharp increases. It has an area of 47.7 hectares and houses many rare species of plants and animals. Initiative put under protection of the area had Alexandru Borza, since the early 20s of the twentieth century. Accessibility: Turda-Campeni national road DN75 to Posaga de Jos, then the  DC42 village road continues to Posaga de Sus, and from there, through Belioara Valley along the path.
 

[EN] The access to the Scariţa-Belioara botanical reservation is from the settlement of Posaga. It is situated at a distance of 16 km from DN75 at a height of 1371 m. The reservation is in a zone of 140 ha is crossed by streams with waterfalls and protected by samet peaks and spectacular abysses and vertical walls. Here have found their place those floral rarities and a forest of conifers for which in 1935 it was declared botanical reservation. Scarita-Belioara stairs is a geobotanical reserve in Muntele Mare massif, its highest peaks having the form of towers (Colțul Bleantului, Piatra Belii, Vârful Negrilii) and with lots of caves (Coșul Boului Cave, Bottomless Cave, Red Cave, Long Cave, Monk's Cave, Filip's Cave, Colțului Rotund Cave, etc).

2012. június 22., péntek

Forrásaim: Hosszú-patak forrás



 
Az áldott források illetve a szent kutak iránti tisztelet az elmúlt évezredek során mind a pogány, mind a keresztény vallási kontextusban jelen volt. A kifejezést általában korlátozott hozamú vízforrásokra alkalmazták és az illető forrásnak - leginkább a szájhagyománynak köszönhetően - nagy jelentősége lett az illető térségben. Mózes példája nyomán a szentek forrásokat fakasztottak, vagy a víz magától fakadt fel olyan helyen, ahol egy szent mártírhalált halt, vagy ahol megjelent Szűz Mária. Az ilyen helyekre csodavárással özönlött a hívők serege. Nem a víz orvosilag bizonyítható gyógyhatása számított ilyenkor, hanem gyógyító ereje, amely a nyomorúságában segítséget kérő ember imája nyomán testi és lelki javulást eredményezhetett. Végülis a csodaforrások vize csak közvetítő, erőt átadó anyag volt azok számára, akik hittek különleges tulajdonságaiban. Maga a hatás leginkább a hitnek köszönhető...




"A Bácsi torokban több forrás is leledzik, kettő kivételével, jelentéktelenebb erecskék. Egyesek foglalva voltak valamikor, mások nem. Mindenesetre egyik sincsen valami jó állapotban. A XIX. század végi és XX. század elejei kolozsvári turisták számára, a Bácsi torok forrása, az Angyalkút volt. Egy tágabb tisztáson helyezkedik el, a kőbányák közelében, egykoron jelzett út vezetett hozzá. De általában, hogyha a vízmosások irányát követjük, a Hója-gerincről, a Hajtás völgye fejétől, az Angyal kút tisztásánál érünk le a Hosszú-patak völgyébe. " (Tóthpál Tamás).

A Kolping-forrás és az Angyal-kút eredeti helyzete még mindig zavaros számomra, annak ellenére, hogy a Kolping-forrást már "foglaltam" geoládával. Az igazság az, hogy a táj morfológiája évről évre változik, ezért nem is várhatom el hogy hetven évvel ezelőtt foglalt forrásokat ma is könnyen megtaláljuk. Élő példa erre a Bükki Majláth-kút, amit három évvel ezelőtt jelöltem be először (geo)blogomba, azóta a forrás kétszer megszökött, a mellette évtizedek óta álló menedékhely pedig összedőlt.





A Bácsi-torok terebélyes tölgyfái azonban nemcsak ezt a két (ismert) forrást rejtegetik... Véletlenül, gombászás közben bukkantunk rá erre a Hosszú-patak medrében található félig-meddig kiépített forrásra. Több régi turistát megkérdeztem utólag arról, hogy mit tudnak erről a forrásról, de senki nem tudott mégcsak nevet sem mondani. Lévén, hogy az egyetlen konkrétan megnevezett földrajzi hely a környéken a Hosszú-patak völgye, ezt a nevet választottam a forrás nevéül is, de ha valaki ismeri a forrás régebbi, esetleg elterjedtebb nevét, kérem értesítsen. A geoládát a forrással szemközti oldalon található óriásfa egyik odújába rejtettük, remélem minél több geocaching-rajongó örömére.  A számomra oly kedves Bácsi-toroknak pedig azt kívánom, hogy a Bükki-erdő mellett (helyett) minél tovább a kolozsvári kirándulók kegyeiben maradjon.



"The Baciului Gorges has several springs, besides two important, mostly insignificant rills. Some were occupied before, others were not. In any case, neither of them is in a very good condition. For the nineteenth and twentieth century's hikers the most common spring in Baciului Gorges was the Angels' Well. It was in a broad clearing, near the quarries, once marked path led to it. But generally, if we follow the ravines direction and follow the Hoia-spine, we arrive eventually to the Angels' Well." (Tóthpál Tamás).


 The Kolping- and the Angels' Well's exact position is still confusing to me, despite the fact that the Kolping-source has been "reserved" by us with a geocache. The truth is that the landscape morphology varies from year to year, so one can not expect to find springs in the same places as seventy years ago. A very good example on this is  Majláth Spring in Faget ForestI have marked the place three years ago for the first time on my blog, since then the source escaped  two times and the shelter (built decades ago) next to the spring, has collapsed.


The Baciului Gorges'  large oaks, however shelter not only  the two (known) springs...  Coincidentally, while seeking for mushrooms we found this spring in the stream bed of the  Long Valley Creek.  Later I asked more older tourists  about what they knew regarding the spring, but nobody could say any details or at least the name of the spring. Given that the only location specifically identified in the area is the Long Valley Creek, that is the name I chose to name the spring, but if you know an older, perhaps more common name for this spring, please let me know. The geocache is hidden near the spring, on the opposite side of the creek, inside of a giant tree.
 

2012. június 18., hétfő

Zsigmond Elek, Erdély első iparosa


Nem hiszem, hogy van olyan látogató, akinek belépve a Házsongárdi-temető kapuján, ne ötlött volna szemébe a bejárattól balra található Zsigmond Elek-féle mauzóleum (sírfelirata szerint Sigmond Elek). Viszont meg vagyok győződve róla, hogy nagyon kevesen tudják, ki is nyugszik a Házsongárd legelőkelőbbnek tűnő parcellájában. Véletlenül rábukkantam az  1877 november 4.-i Vasárnapi Újság egy szkennelt példányára, itt, a 3-ik oldalon jelent meg Zsigmond Elek nekrológja. A következőkben átiratban olvasható ez az újságcikk szó szerinti idézetben.

Számtalanszor hangoztatott panasz nemzetünk ellen, hogy nem szeret az ipar és kereskedés terén mozogni. Főleg a jobb módú, s előkelő osztály az üzleti tért még mindig rangján alól valónak, magához nem méltónak nézi, s inkább szaporítja gyermekeivel a hivatalkeresők máris nagy számát, semhogy e hálás téren is igyekeznék elfoglalni az őt megillető helyet.
Zsigmond Elek azon kevesek közé tartozott, a kik a fennebbiek igazságát belátva, egész életük vonzó és tanulságos példájával bizonyítják, hogy a magyar ember bármely pályán képes sikert mutatni fel, s hogy a munkásság az ipar terén nem csak anyagi eredményekre, de a közönség elismerésére, s a kortársak méltó tiszteletére is vezet. Ép azért helyén valónak találjuk az e téren működök ez egyik kiválóbbi-kának bemutatni arczképét és életrajzát, melynek közlésére a közelebb elhunyt derék iparos számos tisztelője kereste meg lapunkat.


Alsó-Szentmihályfalvi Zsigmond Elek 1810 márczius 17-én született Gyulason Küküllő megyében. Atyja szintén Elek, mint földbirtokos, gazdasággal foglalkozott, de fiát hivatali pályára szánta, s hogy a német nyelvben is jártas legyen, elemi iskolába Nagy-Szebenbe küldte, hol a The-reziánum növendéke volt. Gymnasinmot és jogot Kolozsvárit végzett a kath. lyczeumban, mint ösztöndíjas. Tanulmányai végeztével 1839-ben Nagy-Enyeden megyei írnoknak esküdt fel, s szolgált is egy évig, de hajlama, s ösztöne e pályától távol vonták. Atyja az Ősi birtok egy részét neki átengedvén, gazdálkodni kezdett, s csakhamar fölébredt benne az ösztön, mely pályájának megadta ezentuli főirányát. Átlátta, hogy a mezőgazdasági iparágak okszerű fejlesztése és helyes alapon nyugvó vállalkozás nélkül kis birtokosnak előhaladnia nem lehet. Előbb tehát kereskedés utján tőkére igyekezett szert tenni, s bort, dohányt és deszkát szállított Magyarországba. E vállalkozásaiban annyi szerencse kisérte, hogy néhány év múlva terjedelmes jószágokat vehetett haszonbérbe, s azokon, a kiterjedt gazdaságon kivül, nagyobb mérvben kezdett foglalkozni a szeszgyártással, a malomipar fejlesztésével, s marha-tenyésztéssel. E foglalkozásaiból az 1848-ki mozgalmak zavarták ki, melyek eddigi fáradozásai gyümölcsét egyszerre elsöpörték. A fellázadt oláhság az ő birtokait is teljesen elpusztította és kirabolta, söt Kis-Enyeden az ő házába menekült magyar lakosokat is felkonczolták. Szerencsére a tulajdonos ekkor Nagy-Enyeden volt, azonban innen is menekülnie kellé családjával, mert az oláhság e várost is zsákmányul ejté s felgyujtá, mely alkalommal a piaczon levő háza is a lángok martaléka lön.
Az igy csaknem tönkre jutott család Kolozsvárra költözött, a hol aztán végleg meg is telepedett. Zsigmond Elek birtokát eladta s bizva szerzett tapasztalataiban, bizva önmagában, csüggedetlenül kezdte újból az életet. S pályájának ez volt forduló pontja, a mely nem csak önmagára, de az erdélyi részekre is nevezetes hatást gyakorolt. Ö állította ugyanis Erdélyben Kolozsvárit az első nagyobbszerü szeszgyárt, a melyben a lepároltatásnál a gőz szerepelt. 1851-ben keletkezett első, 1853-ban második ily gyára, a melyek ugyszólva alapját vetették meg ez országrészben a szeszipar okszerű fejlődésének. De tevékenysége itt sem állapodott meg. 1853-ban Kolozsvár elővárosában, a hidelvi királyutczában megnyitá az első gőzmalmot Erdélyben. E vállalkozása még kihatóbb volt a mezőgazdaságra, valamint malomiparra, mint a szeszgyár. Kezdeményezése alapján az erdélyi részekben számos műmalom keletkezett, melyek ez országrészt ellátván finomabb lisztnemekkel, nem csak a lisztkereskedés nyert addig ott nem ismert lendületet, hanem az értékes ebb buzafajok termesztése is, mert maga meghozatván a súlyosabb bánáti búzákat, a gazda-közönség közt kiosztotta, annak termesztésére buzdított; s ma már, ha az aratás kielégítő, az erdélyi részek képesek az ottani mümalmokat a kellő mennyiségű nyersanyaggal ellátni. Gyári vállalatainál a czélszerű berendezésen kivül folytonos lépést tartott a külföldön hasznosnak tapasztalt fejlődéssel, s minden gyakorlati ujitást azonnal életbeléptetett. Általában barátja s előmozdítója volt a hasznos újításoknak. Felismervén, hogy csak egy példát említsünk, a fotogén-világítás nagy jövőjét, előbb Oláhországban Plojesten állított petroleum-tisztitó gyárt, később Máramarosban s hazánk több vidékén költséges kutatásokat eszközölt ez ásványolaj kibányászására, de fájdalom, óhajtott siker nélkül.
Gyári vállalkozásain kivül is az ipari téren forgolódott folyvást, majd mint bérlő, élelmezési vállalkozó, sörfőző és nagyszerű sütöde felállitója stb. Egyik vállalatával támogatta a másikat, tervszerüleg. Hogy szeszgyárainak foglalkozást adjon, 135 község pálinka-regáléját haszonbérelte ki; szeszgyárai és gőzmalma hónaponként 9800 vámmázsa gabonát dolgoztak fel, s a szeszgyártással összekötött marhahizlalóból évenként 800 darab ökör került a bécsi piaczra s 3—400 sertés a kőbányai vásárra. S mennyi embernek adott kenyeret! Gyáraiban 44 segédszemélyt (havonként 2200 frt fizetéssel) és 120 munkást (havonként 2400 frt bérrel) foglalkoztatott. Ekkép bebizonyítván, hogy az értelmiséggel párosult szorgalom csekély alapról is messze kiható sikerre vezet, miután megérte, hogy vállalatainak legnagyobb része nem csak sikerült, de jövőre is biztosítva van: a tevékenységtől ez előtt két évvel méltó nyugalomba vonulhatott, s virágzó üzleteit a technikai tudományokban képzett két fiára, Dezsőre és Ákosra hagyta, kik a mit ő kezdeményezett s teremtett, azt fenntartani s tovább fejleszteni képesek.

Zsigmond Elek „Erdély első iparosa" nevét érdemelte ki. Mint ilyen, s a társadalmi téren más tekintetben is, mint buzgó hazafi, hasznos polgár ós valódi emberbarát, köztiszteletet vivott ki magának. Mint polgár ós ember szép példáját adta önzéstelenségének 1857-ben, midőn a roppant fagy miatt beállott lisztdrágulás és szükség idején lisztkészitményeit az azelőtti árban adta a közönségnek. Ez nagyjótétemény volt akkor, s azért Kolozsvár közönsége küldöttségileg mondott neki köszönetet s a nép fáklyás zenével tisztelte meg. Polgári érdemeinek elismerése volt az is, hogy a városi képviseletnek mind végig tagja, a kereskedelmi és iparkamarának pedig 15 éven át alelnöke volt. A megérdemelt nyugalmat azonban csak kevés ideig élvezhette. Ez év elején betegeskedni kezdett, s egészsége helyreállítása végett a nyáron Gleichenbergbe utazott, de hasztalan. Már augusztus végén haza kellé jőnie s itt szerető családja karjai közt szeptember 14-én elhunyt. Halála méltó részvétet keltett. Szolgáljon munkás élete buzditó például azon körökben, a honnan anyagi téren való előhaladásunk legsikeresebben várható!

2012. június 1., péntek

Nyírbátor, Sárkány Fürdő



Idén tavaszi vakációnkat Nyírbátorban töltöttük. Van egy zilahi kolleganőm, aki többször járt már ott, tőle kaptam a tippet (köszi Meli) és nyugodtan mondhatom, hogy nagyon jó javaslat volt. Román húsvét hétfőjén érkeztünk erre az öt napos pihenőkúrára, a Sárkány Fürdő kempingjének egyik apartmanjában voltunk megszállva 3+1 éjszakát, a +1 ingyen volt :) A kb 40 eurós napi szállásdíjban benne volt két személyre a fürdőbelépő öt napra, így állíthatom, hogy igazán jutányosan (és kellemesen) üdültünk Nyírbátorban. Hétfőn még nagyon sokan voltak a fürdőben (persze főleg románok), de keddtől arrafelé nagyon laza volt a látogatottság, persze ez csak nekünk ennyire pozitív, a fürdőnek egyátalán nem, dehát mi akkor is örültünk. Tavalyi berekfürdői és tavalyelőtti hajdúszoboszlói fürdőzésünknél ez mindenképpen jobban sikerült: maga a fürdő, a szállás és általában a vidék miatt is... Amíg ott voltunk ellátogattunk Máriapócsra a kegytemplomhoz, megnéztük a vajai Vay-kastélymúzeumot, Nyírbátorba pedig mindennap kiruccantunk templomokat, múzeumokat nézgélni :)

 

Nyírbátor történelmi hangulatú kisváros Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nyírbátori kistérségben. A XV-XVI. századból fennmaradt világi és egyházi építészeti emlékeiről, és a város egykori földesurairól, a Báthoriakról is híres. A város történelmét az egymást váltó fejedelmek, főurak – Báthoriak, Bethlenek, Rákócziak, és Károlyiak – írták. Virágzása mégis a Báthori családhoz kötődik. A települést először 1279-ben említik a források, amelynek neve az ótörök batir (jó hős) szóból származik. A város a család birtokigazgatási központja és temetkezési helye lett. A helységet egészen 1613-ig, Báthory Gábor erdélyi fejedelem haláláig a család birtokolta. A XV. század második felében Báthory István emelteti Nyírbátor két középkori templomát. A mai református templomot – Johannes olasz mester remekét- családi kápolnának és temetkezési helynek szánták. Késő gótikus stílusban épített református templom a legszebb hazai hálóboltozatos templomunk, amelyet hatalmas csúcsíves ablakok világítanak meg. A nagy értékű berendezési tárgyak felét a budapesti Nemzeti Múzeum, másik felét pedig a helybéli múzeum őrzi. A templom mellett álló harangtorony négy fiatornyos faépítmény. A maga nemében Magyarországon a legrégebbi. (wiki).




A minorita templom a kenyérmezei győztes csata után épült. 1479 október 13-án a Gyulafehérvár (Erdély) melletti Kenyérmezőn ecsedi Báthori István erdélyi vajda és Kinizsi Pál temesi ispán által vezérelt magyar sereg legyőzte az Erdélyben portyázó török sereget. Valószínű, hogy a csata zsákmányából épült a templom. A másik év elején Báthori István megkezdi a templom építését. Egyhajós, hosszú szentélyű, teremtemplom, a hazai gótika egyszerű, nagyszabású alkotása. 1493-ban meghal Báthori István és ide temetik el. 1587-ben súlyos csapás éri a templomot. Feldúlják, felgyújtják a templomot és a kolostort. A támadás után a templom romokban állt, csak az északi oldalon levő falak meredtek árván az ég felé. Ezután 130 évig nincs római katolikus temploma Nyírbátornak. 1717-ben, a török hódoltság megszünése után, egy Erdélyből, Baksafalváról származó minorita szerzetes, Kelemen Didák kezdi meg a templom helyreállítását, melyben nagy segítségére van gróf Károlyi Sándor. 1725 október 4-én szentelik fel újra a templomot. 1834-ben földrengés, 1889-ben tűzvész okozott kárt és eközben pusztult el a torony sisakja és a három régi harang. 1890-ben a helyreállítás megtörtént, de az igazi restaurációra csak a "Hit és Egészség" uniós projekt keretében 2010-2011-ben került sor.



A gazdag helytörténeti-, néprajzi-, képző- és iparművészeti gyűjteménnyel rendelkező múzeumban jelentős reneszánsz alkotásokat és a kismesterségek fontos tárgyait is őrzik. A több mint 23 000 régészeti, 1700 numizmatikai, 8000 néprajzi, 2000 képző- és iparművészeti tárgyból álló gyűjteménynek az egykori minorita kolostor ad otthont. Az anyag legérdekesebb tárgyai között a hazai reneszánsz művészet egyik legszebb alkotását, az 1511-ben készült stallumot is láthatják a látogatók. Itt látható továbbá a reneszánsz stílusú Báthory-címerkő, Bethlen Gábor díszszablyája és Báthory Gábor díszkardja. A Nyírbátor évszázadai című állandó kiállítás átfogó képet ad a település múltjáról. Bemutatja a városhoz sok szállal kötődő Báthory család tevékenységét, a fejlett kereskedelemmel és céhes iparral rendelkező község XVIII-XIX. századi történetét, valamint a XIX. századra kialakult mezővárosi paraszt-polgárság életének tárgyait és dokumentumait. (forrás)

 

"A termálfürdő kellemes szórakozást, élményt nyújt az úszással erősödőknek, de azok sem fognak csalódni, akik nyugalomra, testi-lelki feltöltődésre vágynak. Egyedi fürdőélményeket nyújt a család apraja-nagyja számára, wellness, fitness szolgáltatással várja vendégeit. Kiváló hatású gyógyvizünk kényezteti, gyógyítja az idelátogatót, a rekreációt, a relaxációt, a megelőzést szolgálva. Kellemes időben a szabad strandon lubickolhat a különböző medencékben. A jakuzzik, a csúszdák, a gyermekmedence, mind-mind a felfrissülést szolgálják. A kellemes felüdülés mellett ismerje meg műemlék templomainkat, a múzeum gyűjteményét, a várkastélyt és benne a panoptikumot, európai hírű fesztiváljainkat. Szerezzen új élményeket, kössön új barátságokat nálunk és a környező településeken. A fürdő szomszédságában kényelmes elhelyezést biztosító Camping található. " A város honlapjáról idéztem, Balla Jánosné polgármester írta alá.

 


Tisztelt Polgármester Asszony,
A fürdő valóban minden igényt kielégít, ott éreztük magunkat a legjobban. A városuk is igazán szép és épületeiből, múzeumaiból megtudtuk azt is, milyen dicső múltra tekint vissza. A szobrok üvegszemeit leszámítva a sétány, ami a két gyönyörű templomukat összeköti, érdekes és főleg tanulságos. Végigsétálva rajta, amikor a Minorita templomnál letértünk a fürdő irányába, a legnagyobb örömömre és megkönnyebbülésemre több irányjelző táblát is láttam, amely mind egy irányba mutatott: Toilett, WC... Na, mondtam magamban boldogan, hát ilyen egy európai vendégszerető kisváros. Van itt minden. Lépteim egyre gyorsultak, már az aprópénz is előkapartam zsebemből, és amikor odaértem: Ávé Cézár vavan!!! Nem rúgtam be az ajtót, nem vizeltem le a falat kívülről, amint azt szükségállapotra hivatkozva jogosan megtehettem volna, hanem fogcsikorgatva és térdeimet összeszorítva továbbsiettem, civilizált európai polgár módjára. Viszont az Ön városa most már csak úgy marad bennem, mint az az anyaországi kisváros, ahol jókat fürödtünk, jókat sétáltunk, de majdnem összepisiltem magam az utcán, mert... Miért is?

2012. május 31., csütörtök

Sztána, Varjúvár és Riszeg-tető


Legalább harminc éve voltunk utoljára Sztánán, vonattal. Már éppen ideje volt, hogy újra kiránduljunk ide. Sztána a kalotaszegi Alszeg legkisebb települése, Bánffyhunyadtól 18 kilométerre északkeletre fekszik. Péter SantaFé-jával mentünk Kalotanádas felől, földúton közelítettük meg egy darabon, onnan gyalog mentünk. Nevének állítólag köze sincs az 'esztena' jelentésű román stana szóhoz. A 13. és a 18. század között legfőbb birtokosa a Gyerőfi család volt. A 18. század folyamán más családok is szereztek benne részbirtokot. Magyar lakossága a 16. század óta református. Román lakóiról az első adat a 18. század elejéről való. A 14. századig Bihar, ezután egészen a 20. századig Kolozs vármegyéhez tartozott. 1968-ban csatolták Szilágy megyéhez, elvágva hagyományos vonzásközpontjától, Bánffyhunyadtól. A két világháború között több kőbányát is nyitottak, 1926 és 1994 között pedig alabástromot termeltek ki. A magyar tannyelvű négy osztályos iskola 1982-ig, majd 1998 és 2002 között működött.



A környék legjelentősebb épülete, egyben Sztána legismertebb építészeti emléke Kós Károly saját háza, az eredetileg hétvégi háznak szánt Varjúvár, melyet 1909-ben tervezett, 1910 őszén és telén épített, majd 1925-ben bővített. Efölött a Csiga-dombon építette az 1920-as években a Varjú-tanyát, amelyet alkotóhelyként használt. A kettő között áll a mai telep legnagyobb épülete, a Kós által tervezett Szentimrei-villa. 1944 októberében a kalotanádasiak módszeresen kifosztották a nyaralótelepet, ekkor pusztult el a Csiga-dombi Varjú-tanya is. „Szeretném megérni, hogy kicsiny-kis portámat olyan rendben lássam, ahogyan én azt elgondoltam magamnak. Legyenek a földek egy tagban, gyümölcsfáim termők, pajtám tele, méhesem népes... Legyen minden gondosan gondozva, tisztán művelve, rendben tartva. Szép legyen és gyönyörű a szemnek is, és azt szeretném, hogy gazdaságom, melynek minden rögét magam szereztem, minden fűjét-fáját magam ültettem, minden épületét magam építettem, így szálljon az én maradékaimra.” (Kós Károly) .



Ha már itt voltunk a környéken, elhatároztuk, hogy felmegyünk a 745 m magas Riszeg-tetőre. Ajtay tanár úr könyve szerint innen egész Kalotaszeg belátható, sajnos mire felértünk annyira beborult, hogy nem sokat láttunk, de a látvány így is különleges volt.  Ahhoz pedig még túl korán volt, hogy megcsodálhassuk a hegy igazi attrakcióját: a riszegvirágot. Ez az áprilistól májusig virágzó henye boroszlánnak (daphne cneorum) kalotaszegi népies neve. A henye jelző arra utal, hogy a cserje törzsváltozatánál (Daphne cneorum ssp. cneorum) a szárak a földön hevernek. A népies elnevezését pedig a virág bódító illata miatt kaphatta. Erdély különböző részein más elnevezéseket is használnak a henye boroszlánra: ramocsavirág, gyalogborostyán, cserevirág. Nos, ezt sajnos mi nem láttuk, de sebaj, legalább egy jót kirándultunk. Olvastam valahol, hogy a kalotaszegiek minden évben megrendezik a Riszeg-tetőn az úgynevezett Ifjúsági Majálist, sajnos olyankor a védett riszeg-virágot cseppet sem kímélik az igencsak riszeg fiatalok.


Sztána és Bánffyhunyad között, a kalotaszegi Alszegen, a Riszeg-hegy lábánál, minden oldalról dombokkal körülvéve, 397 méterrel a tengerszint felett fekszik Zsobok. Neve szláv eredetű szó, magyarul gödröt jelent, s mint neve is mutatja, védett eldugott helyen, egy gödör mélyén fekszik ősidők óta. Mondhatni rejtett fekvése és nehezen járható útjai megkímélték a pusztulástól a benne letelepedett magyarságot. Sovány, köves, nehezen művelhető határa nem keltette fel sem a földesurak kívánságát, sem más ajkú népek letelepedési, birtoklási vágyát. Ravasz László püspök szerint: "Kalotaszeg olyan, mint egy óriás karéj kenyér. Körülveszik a Gyalui s Bélesi havasok, és a Vigyázó elõhegysége, s lassan ereszkedik le a négy völgybe a Sebes-Körös, Nádas, Almás és a Kalota patak mentén, nyugat, kelet és észak, dél felé. Közepét egy komor fennsík foglalja el, közepén Bánffyhunyaddal, széle körös-körül hirtelenül hegyes, lankás, katlanos, távolból a Vigyázó hófehér homloka néz el felette, míg az egészet bezárja a négy víz négy kapuja." Zsobokra is érvényes a földrajzi leírás, a megbúvó kis falut meredek dombok fogják karélyba természetes várfalszerűen. (www.zsobok.ro). Menjetek el ti is megnézni a Varjúvárat, a Szentimrei-villát, a Riszeg-tetőt és Zsobokot, biztos vagyok benne, hogy szeretni fogjátok.

Bedellő, Sárkányok Kapuja


Egy napsütéses márciusvégi vasárnapon elindultunk a Sárkányok Kapujához, a darkz által elrejtett geoládát (is) megkeresni. Egy újabb olyan hely, ahová valószínűleg sosem jutunk el geocaching nélkül. Torockó irányába letértünk a Torda-Campeni főútról, majd Torockószentgyörgyöt is elhagyva Bedellő (Izvoarele) falu irányába fordultunk. Az út a letérőtől falu központjáig kb 2 km, és igazán tűrhető minőségű. Bedellőből gyalog vágtunk neki a turistajelzéssel ellátott kb. 15 kilométeres túrának. Aki térképen szeretné látni ezt a kirándulást, megnézheti a mobiltelefonnal rögzített útvonalat itt. A túra körülbelül nyolc órát tett ki pihenőkkel együtt, a legnehezebb rész (főleg M-nak, aki lyukas bakanccsal jött) Rogoaze és a barlang közötti rész volt, ahol helyenkén térdig érő hó is volt... Hogyha osztályozni kéne nehézségi sorrendben, akkor ezt a túrát a Bélavára körtúra és  a Vidálykő után harmadiknak sorolnám be.





A Bedellői havasok a Torockói hegység része. A Torockói-havasok az Erdélyi-szigethegység keleti, tehát az Erdélyi-medencére néző részén helyezkedik el, nagyjából észak-déli irányban, mintegy 70 km hosszan. A hegység megjelenése, kinézete rendkívül egyedi, szinte bármelyik részén járunk, egyértelmű, hogy a Torockói-hegységről van szó. Jellegzetessége, egyedi megjelenése a hegység anyagát adó mészkőnek köszönhető, ami helyenként eléri a 400-700 méteres vastagságot. Ez a mészkő tette lehetővé azt is, hogy számtalan természeti látnivaló gazdagítja, az ide látogatót hatalmas sziklák, szorosok, hasadékok, búvópatakok, barlangok fogadják. Így alakult ki a Bedellői cseppkőbarlang is. A platón számos dolina (töbör) található sőt egy uvala is van itt. Az uvala pedig, most tudtam meg, több dolina összekapcsolásából kialakuló karsztos felszínforma. Na.



Útközben annyi hóvirágot láttam, amennyit eddigi életemben együtt nem láttam. Gyönyörű látvány volt elnézni a természet feltörő erejét a tavasz érkeztével. Apropó: a hóvirág védett növény. Találjátok ki, miért? Az emberi kapzsiság miatt. A biznisz veszélybe sodort egy olyan fajt, ami nemrég még hétköznapinak számított. Hiszen nem azok a turisták okozták a gondot, akik egy kis csokorral tértek haza kirándulásukból. A gond akkor kezdődött, amikor a hóvirág hagymáját már-már ipari módszerrel kezdték gyűjteni és exportálni Hollandiába(!). Tolólapátos munkagépekkel forgatták ki a hóvirághagymát, ezután kivitték Hollandiába, majd csomagolva visszahozták és eladták... Miközben a hagymát tonna számra szállították a ˝tulipánok hazájába˝, a virágot nagy mennyiségben gyűjtők is megtették a maguk hatását. Logikus, hogyha valaki eladni akar, a legszebb, legnagyobb virágú példányokat szedi le. Vagyis a satnyább, ezáltal valószínűleg gyengébb genetikai állományú példányok maradtak szaporodni az erdőben. Na ezért tiltották be a hóvirággyűjtést, és jól tették. A hollandok pedig maradjanak csak a tulipánjaikkal...

 



A Bedellői karsztplatón elmentünk a La Rogoaze nevű útkereszteződés mellett, ahol az út több irányba visz: innen le lehet menni Torockószentgyörgyre, balra a Sipote vízeséshez vagy tovább a cseppkőbarlanghoz. A barlang előtt található sziklakapu valószínűleg a szél eróziójának köszönheti különleges formáját. Ezt nevezik a Sárkányok Kapujának. Ehhez hasonló természeti jelenséggel találkozhatunk még a torockói Kőlyuknál. A nyíláson keresztül rendkívüli kilátás nyílik az Aranyos völgyére. Miután megpihentünk, ettünk valamit és megkerestük a geoládát. Aztán Péterrel bementünk a barlangba, M. nagy elkeseredésére, aki bejönni nem mert, kinnmaradni egyedül pedig félt...




A Bedellői cseppkőbarlang 1150 méter magasságban helyezkedik el, állítólag a Torockói-hegység legrégebbi barlangja. Sajnos a vandálturizmusnak itt is látszik a nyoma: cseppköveket már alig látni benne. Van ugyan néhány vékony sztalaktit ami egészen a tetejéről lóg le, de az igazi szebb példányoknak csak a csonkja maradt meg. Ami még érdekes volt a barlagban, az két hibernáló denevér zúzmarás látványa volt. Előbb azt hittem, hogy meg vannak dögölve, de jobban megfigyelve látni lehetett lassan mozgó mellkasukon, hogy lélegeznek. Ezzel kapcsolatban még elmondom, hogy tanultam én meg Kovács Zoltán osztályfőnökömtől, melyik a sztalaktit és melyik a sztalagmit. MIT érünk el, azért, mert a földön van? A sztalagMITot. A másik fenn van a barlang tetején és azt nem érjük el :) Tehát ezt a túrát szívből ajánlom mindenkinek, aki még nem volt ott, persze csak a komoly túrázáshoz szükséges felszereléssel.  


2012. április 27., péntek

Forrásaim: Árpád-forrás



 
Az áldott források illetve a szent kutak iránti tisztelet az elmúlt évezredek során mind a pogány, mind a keresztény vallási kontextusban jelen volt. A kifejezést általában korlátozott hozamú vízforrásokra alkalmazták és az illető forrásnak - leginkább a szájhagyománynak köszönhetően - nagy jelentősége lett az illető térségben. Mózes példája nyomán a szentek forrásokat fakasztottak, vagy a víz magától fakadt fel olyan helyen, ahol egy szent mártírhalált halt, vagy ahol megjelent Szűz Mária. Az ilyen helyekre csodavárással özönlött a hívők serege. Nem a víz orvosilag bizonyítható gyógyhatása számított ilyenkor, hanem gyógyító ereje, amely a nyomorúságában segítséget kérő ember imája nyomán testi és lelki javulást eredményezhetett. Végülis a csodaforrások vize csak közvetítő, erőt átadó anyag volt azok számára, akik hittek különleges tulajdonságaiban. Maga a hatás leginkább a hitnek köszönhető.



A fenti fénykép sajnos régebben készült, a Kolozsvárt körülvevő dombok legmagasabb csúcsa, az Árpád-csúcs (Vf. Peana) jelzőtáblája látható rajta. Sajnos a csúcs ma már nem látogatható: miután többszáz éven át a kolozsváriak kedvelt kirándulóhelye, cél- vagy érintési pontja volt, a posztkommunista rablógazdálkodásos rezsim eladta-kiadta a Státus egykori tulajdonát egy juhfarmnak. A csúcs be van kerítve, juhászkutyák őrzik azt a csúcsot, ahová Páter Béla, Orosz Endre vagy Brüll Emmánuel is szívesen kirándult egykor. Szégyen és gyalázat, csak ennyit mondhatok. Egyik polgármesterünk azóta a börtönben ül, remélem hamarosan követik a többiek is, mindazok akik közrejátszottak abban, hogy az egykori Bükk ma újgazdagok palotáinak és illegális szemétdomboknak a tanyája... 


Az Árpád-csúcs alatt az erdő végében, a Mikesi-gerincen vezető úttól alig néhány méterre van egy forrás, amelynek sosem tudtam a nevét, most valaki Traian nevét írta rá, gondolom a Vointa Egyesület turistái foglalták maguknak ezen a néven. Sebaj, ezen még lehet változtatni. Egyik kirándulásunk alkalmával egy geoládát rejtettünk ehhez a forráshoz is, ez lett a tizenötödik forrás-ládánk. Félig viccből, félig komolyan eldöntöttük ott helyben, hogy Sz. Árpi barátunk tiszteletére, aki velünk volt azon a kiránduláson, Árpád-forrásnak fogjuk elnevezni... Hazaérve aztán kitaláltam egy hivatalos magyarázatot is az elnevezésre: Ha már elvették tőlünk az Árpád-csúcsot, a lábánál található forrás neve legyen akkor Árpád-forrás!
                           

A forrás koordinátái:

N 46° 41.588 E 023° 33.966

2012. április 26., csütörtök

Forrásaim: Páter-forrás



 
Az áldott források illetve a szent kutak iránti tisztelet az elmúlt évezredek során mind a pogány, mind a keresztény vallási kontextusban jelen volt. A kifejezést általában korlátozott hozamú vízforrásokra alkalmazták és az illető forrásnak - leginkább a szájhagyománynak köszönhetően - nagy jelentősége lett az illető térségben. Mózes példája nyomán a szentek forrásokat fakasztottak, vagy a víz magától fakadt fel olyan helyen, ahol egy szent mártírhalált halt, vagy ahol megjelent Szűz Mária. Az ilyen helyekre csodavárással özönlött a hívők serege. Nem a víz orvosilag bizonyítható gyógyhatása számított ilyenkor, hanem gyógyító ereje, amely a nyomorúságában segítséget kérő ember imája nyomán testi és lelki javulást eredményezhetett. Végülis a csodaforrások vize csak közvetítő, erőt átadó anyag volt azok számára, akik hittek különleges tulajdonságaiban. Maga a hatás leginkább a hitnek köszönhető.







Páter Béla (1860-1938) erdélyi magyar botanikus, gyógynövénykutató, ő hozta létre a világ legelső gyógynövénykutató állomását. Páter Béla Európa-szerte, sőt a tengeren túl is elismert botanikus és gyógynövényszakértő volt. Az általa alapított Kolozsvári Gyógynövénykísérleti Állomás mintájára hozták létre később, az akkori Ausztria területén, Bécsben és Prágában, majd a Trianon utáni Magyarországon a hasonló rendeltetésű intézményeket. A Páter Béla vezetésével végzett kutatások: 8 mentafaj, 11 olajrózsa-faj; meghonosították a bolgár és francia olajrózsát, az angol, francia levendulát, a Mitcham és a japán mentát, a kínai rebarbarát. Kutatták a gyógynövények betegségeit és azok leküzdési módjait. Új specieseket honosítottak meg, magas illóolaj-tartalmú, minőségi fajokat.








 Páter Béla számottevő közéleti tevékenységet fejtett ki. Elsőként vezette be a védnöksége alatt álló iskolákban a rendszeres iskolai tejszolgáltatást. Az 1920-as években újraszervezte a háborúban megsemmisült erdélyi méhészgazdálkodást. Az Erdélyi Gazdasági Egyletben előbb igazgató-választmányi, 1925-től tiszteletbeli tag. Az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek választmányi tagja volt. Az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek választmányi tagja, majd elnöke. Kolozsvár szabad királyi város törvényhatósági bizottságának tagja és a város gazdaságait ellenőrző bizottság elnöke – utóbbi minőségében egészen 1915-ig élénk működést fejtett ki. Éveken keresztül prezsbitere volt a kolozsvári ágostai evangélikus egyháznak, 1925-ben főgondnokká választották. Sokat járt botanizálni a kolozsvári Bükk-erdőbe, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) Erdély című folyóiratában ismertette az erdő növényvilágát. Az általa annyiszor bejárt útszakasznak az EKE vezetősége a Páter-út nevet adta, szintén őróla nevezték el a Bükkben a Páter-tetőt és a Páter-forrást.




A forrás koordinátái:

N 46° 41.038 E 023° 33.353

                           

2012. április 5., csütörtök

Hosszú Béla: Pilótasapka


Szeretettel bemutatom Édesapámat: ezt az írást (is) tőle kaptam kéziratban, csak azért, hogy nyomtatható verziót készítsek belőle, tehát semmiféle konkrét felhatalmazásom nincs arra, hogy közzétegyem. Remélem megbocsát nekem, hogy nem tartottam meg csak magunknak ezt a megdöbbentő tanúvallomást azokról a zavaros időkről, amelyekről egyre többen állítják, hogy "azok voltak ám a szép idők".







Hosszú Béla: PIlótasapka


Háború utáni élményeim közül az egyik legkedvesebb emlékem Gyula bátyám látogatása maradt. Gyula tulajdonképpen Anyunak unokatestvére volt, de Anyu mindig úgy beszélt róla, hogy Gyula bátyám, ő pedig kizárólagosan úgy emlegette Anyut, hogy húgom. Mindez azért lett így mert "Gyula-bátyám" és "Mistyók-bátyám" szüleit valamilyen, számomra ismeretlen módon elvitte az első világháború. Trianon után nagyanyám, Zay Emma, az örökké mosolygó és örökmozgó túlélő, a két árva fiút magához vette és a maga hat gyermeke mellett felnevelte őket is. Ilyen egyszerűen ment ez akkor...
Nem is csoda, hogy anyámékkal úgy szerették egymást, mintha édestestvérek lettek volna. Én, aki kisgyerekként elég ritkán jártam "haza" Zilahra, csak felnőttként tudtam meg, hogy Gyula és Mistyók nem is voltak Anyu édestestvérei. Ők pedig, amikor "otthon" voltunk, annál inkább kényeztettek minket: Anyu volt a legkisebb húguk, én pedig (akkor még) Anyunak az egyetlen gyermeke... Óvodás lehettem, amíg néhány szép és emlékezetes látogatást tettünk Zilahon, aztán kitört a háború: nemhogy "hazamenni" nem volt miből, de Kolozsváron még ennivalót vásárolni sem volt miből. Ilyen egyszerűen ment ez akkor...
Gyula bátyám akkortájt eshetett fogságba, amikor Apu. Csakhogy Aput Berlin környékén kapták el a ruszkik, Gyula pedig azt hiszem, valahol a Rajna-vidéken lehetett, mert a szövetségesek 1945 áprilisában átlépték a Rajnát és néhány nap alatt átszáguldottak az egész Rajna-vidéken és ott mindenkit fogságba ejtettek. Aztán Apu meglépett az orosz menetoszlopból, de Gyula bátyám az amerikaiból nem. Nem volt hülye. Ilyen egyszerűen ment ez akkor...
1947 nyarán, amikor megláttam Gyula bátyámat a Katona József utcai kapunkon zörgetni, hirtelen azt hittem, hogy maga Humphrey Bogart lépett le a Casablanca mozivásznáról. És ráadásul Ingrid Bergmant is elhozta magával! Nem volt elég, hogy amerikai fogságból szabadult, de még egy szép és okos fialtal felesége is akadt... A csehországi Cheb város fogolytáborában ismerkedtek meg: Klárika, a katapultált pilóta és Sepsi Gyula, a páncélosjármű-vezető. Szerelem első látásra. Ilyen egyszerűen ment ez akkor...
Ahogy hazaérkeztek, rögtön eljöttek hozzánk is, Kolozsvárra. El kellett "Manci húgomnak" mesélni, hogy mi történt, hogy milyen volt a fogság és főleg el kellett mondani a nagy hírt: borúra derű, házasság lesz a fogságban fogant szerelemből. Akkor ettem életemben először amerikai csokoládét. De a legszebb ajándék az volt, amire nem is mertem számítani: Klárika távozáskor nekem adta az előzőleg szájtátva megcsodált pilótasapkáját... Szerelem első látásra. Ilyen egyszerűen ment ez akkor...
Évekig viseltem azt a sapkát: olyankor is, amikor kellett, olyankor is, amikor nem. Persze legtöbbet olyankor, amikor a meleg miatt senki nem járt sapkában. Annyit kérkedtem vele, hogy osztálytársaim rendszeresen üldöztek miatta: valóságos kommandós akciókat kellett végrehajtanom, hogy nagyobb verés nélkül elhagyhassam az iskolát. De a sapka, az mindig a fejemen volt, mert meg voltam győződve róla, hogy mágikus ereje bármikor a levegőbe repíthet, mint minden pilótát a világon. Ha a fejemen volt, repülhettem. Ilyen egyszerűen ment ez akkor...
A sapka számtalan megpróbáltatásának Anyu vetett véget: "Nehogy még egyszer meglássalak vele, olyan, mintha a kutyák szájából tépték volna ki."  (Ajaj, de hányszor...)  Megfogta és kivágta a szemétbe. Ilyen egyszerűen ment ez akkor...
Klárika, a vidám kis pilóta, aki ejtőernyővel érkezett Gyula bátyám életébe, aki túlélte vele együtt a háborút és a békét, a gyerekszülést már nem élte túl. Kisfiával együtt a zilahi Őrhegy lábánál alussza örök álmát. Gyula bátyám pedig sosem heverte ki a veszteséget. Kolozsváron újranősült, elvett egy nála jóval idősebb nőt, de mindig készenlétben tartott egy bőröndöt, amivel ha kell, tovább állhasson. Ilyen egyszerűen ment ez akkor...
Én pedig... sokáig búsultam a sapka miatt. Még éreztem is a fejemen egy ideig, sőt ma is elképzelem magam, amint az állam alatt összegombolom a két bőr leffentyűt. De jó lett volna egy életet olyan pilótasapkában leélni, ami minden bajtól megvéd. Anyu viszont végül nem sokat teketóriázott, kidobta a szemétbe. És én beletörődtem. Ilyen egyszerűen ment ez akkor...

2012. március 15., csütörtök

Hosszú Béla: Remény


Szeretettel bemutatom Édesapámat: ezt az írást (is) tőle kaptam kéziratban, csak azért, hogy nyomtatható verziót készítsek belőle, tehát semmiféle konkrét felhatalmazásom nincs arra, hogy közzétegyem. Remélem megbocsát nekem, hogy nem tartottam meg csak magunknak ezt a megdöbbentő tanúvallomást azokról a zavaros időkről, amelyekről egyre többen állítják, hogy "azok voltak ám a szép idők".









Hosszú Béla: Remény


A háború befejeztével a megmaradt kolozsváriak újabb gondoknak nézhettek elébe. A politikai változások, az infláció és a nincstelenség mellett például például ott volt a lakáskrízis. Amellett, hogy több bérházat a szövetségesek porig bombáztak, a háború, majd a várva-várt béke idesodort vidékről is még egy jó adag szegény embert.
Mi egy Katona József utcai házba költöztünk albérletbe, rögtön ahogy Apu a kommunista pártnál suszter-állást kapott. A Katona József utca a Tordai út baloldalán nyílik felfelé, keresztezi a Vulkán utcát és a Házsongárdi temető a legközelebbi látványossága. Sok minden történt velem, amíg ott laktunk. A ház elég nagy volt, annak ellenére, hogy csak egy szobája volt, az udvar végében pedig volt egy másik, sokkal kisebb, de újabb házikó is. A kert viszonylag nagy volt, tele szépen termő gyümölcsfákkal és zabbal. Igen, zabbal. Senki nem vetette, csak minden évben előbújt emlékeztetőül az orosz katonákra, akik a háború végén oda voltak beszállásolva és a kertben tartották, abrakolták lovaikat. A kert nekünk, gyerekeknek állandó játszóhely, bújócskázó-terület, és futballpálya lett. Az udvar felőli kerítésen belül egy dombszerű, gazzal sűrűn benőtt kupac volt. Egyszer, bújocskázás közben a domb mögött feküdtem, és valami csillogó ötlött a szemembe. Kaparni kezdtem és egy csonka porcelánvázát ástam elő, nagyon megtetszett, mert valamilyen kidomborodó figurák is voltak rajta. Nos, nem is kellett nekem több: ami másnak szemétdomb volt, nekem kincsesbánya lett. Napokig kapirgáltam-bontogattam a földkupacot, már minden lehetséges forgatókönyv megfordult élénk képzeletemben: kalózok elásott kincsei után kutattam, olykor Anonymus további gestáit kerestem, sőt, azt is hallottam valamikor, hogy Attila sírja ismeretlen helyen van. 
Végülis előkerült a kincs... Csak szegény Apu örült neki a legkevésbé. Találtam ugyanis egy jól bebugyolált, bezsírozott, feltőlezhetően működőképes lefűrészelt csövű vadászpuskát. Na most el lehet képzelni Aput, aki nem is olyan rég lépett le a Szibériába tartó menetoszlopból Berlin mellett, aki alig egy pár hónapja lett a román munkáspárt bizalmi cipésze, akinek a harmadik szomszédja egy rendőrkomisszár volt, hogy szegény milyen képet vágott, amikor én nagy boldogan beállítottam a kiásott puskával.  Csak annyit tudok a folytatásról, amit utólag meséltek: Apu napokig törte a fejét, mit lehetne csinálni a puskával, aztán valahol a kertek alatt, éjnek idején elment vele és egyedül jött vissza... Fegyvertől megszabadulni abban az időben különösen nehéz volt: Kolozsváron sorozatos rablások, fosztogatások voltak napirenden. Bár mindezt a napi pletyka a csapatuktól leszakadt kóbor orosz katonákra próbálta hárítani, sokan úgy tudták, hogy a rablók nagyon jól beszélték a magyar és a román nyelvet is. Akkoriban történt, hogy kirabolták a rendkívül népszerű román szívgyógyászt, dr. Telia Liviut a Petőfi utcában, aki a betörést követően agyvérzésben meg is halt. A sorozatos rablások arra kényszerítették a kolozsváriakat, hogy polgárőrségeket szervezzenek, ám a garázdálkodások még így sem szűntek meg.
Egy nap lent voltam a városban, és - szemfüles gyerek lévén - rögtön rájöttem, hogy valami különleges dolog történik Kolozsváron. Addig érdeklődtem, kutakodtam, amíg megtudtam, hogy a rendőrők a Kossuth Lajos utcán táblákkal a nyakukban felvonultatják az elfogott rablókat. Persze, hogy én is odasiettem, láttam is őket, de nem tudtam elovasni románul, mit írt a nyakukba alasztott feliratokon. Az emberek olvasták fennhangon körülöttem, hogy így jár, aki másoktól rabol. A város izgatottan tárgyalta az esetet, én is elújságoltam otthon, hogy láttam az elfogott gazembereket és milyen jó is lesz ezután, mert nem lesznek többé rablók és tolvajok. A rendőrség és egyben a fogda épülete akkoriban az Eötvös utca elején volt, ami a Kétágú-templom mellől indul lefelé, a Vágóhíd irányába. Hát másnap a város újabb meglepetésre ébredt: a "gazemberek" kibontották a fogda Malom-árok felőli öles falát és kereket oldottak. Tátongott is sokáig a lyuk a rendőrség falán, bárki láthatta, akinek a Betegsegélyző környékén dolga akadt. A kolozsváriak azt rebesgették akkoriban, hogy az egész egy megjátszás volt, a rendőrségnek nem lett volna szabad egy zárkába helyezni egy ilyen nagystílű banda összes tagját, meg különben sem lehet kibontani egy méteres falat egyetlen éjszaka alatt. Leginkább az a feltevés terjedt el, hogy a rendőrség eltussolta az ügyet felsőbb utasításra, ugyanis a rablók régi, illegalista kommunisták voltak... Szóval kitört a béke, de az idők ugyanolyan zavarosak voltak, mint a háború alatt. Senkiben nem lehetett bízni akkoriban: Anyunak egy ismerőse belehalt abba, hogy három kiló keserűsót vásárolt a feketepiacon cukor helyett. Nem a hasmenésbe halt bele, hanem infarktust kapott akkor, amikor rájött hogy átverték.
Két évig laktunk a Katona József utcában, és én az alatt a két év alatt leginkább a temetőn keresztül jöttem le a városba, illetve ugyanarra mentem vissza. Szemtanúja voltam annak, amikor a Hősök-temetőjét megalapozták, és láttam, amint a katonák kiásták a tordai ütközetben elesett román és magyar háborús áldozatokat és fent, a Tordai-út melletti új sírkertben hantolták el őket. Olyan jövés-menés volt ott, mint egy építőtelepen, csak a látvány volt borzasztó.
Kenyérhez jutni majdnem lehetetlen volt, és ha mégis sikerült, az mindennek kinézett csak kenyérnek nem. Emlékszem, egyszer hírét vettük, hogy a Pasteur utcában, az ideggyógyászattal szemben kenyeret sütöttek. Lóhalálában rohantam át a temetőn, majd onnan fel a hegyre. Amikor odaértem, döbbenten bámultam a hatalmas tömeget, ami a pékség előtt rendezetlen sorokban tolongott. "Kenyeret a népnek, kötelet a péknek" hangulat uralkodott az utcán. Egy másik gyerek példáját követve átmásztam a kerítésen, és a benti tolongást kihasználva végül egy darab kenyérrel tértem haza. Otthon aztán következett a nagy kiábrándulás: amit nekem kenyérnek adtak el, az fekete volt, ragadós, és majdnem ehetetlen.
Az infláció is szörnyű méreteket öltött. Egyik nap egy mozijegy kétszázötvenezer lejbe került, másnap már ötszázezer lett. Az emberek cserekereskedelemmel próbálták átvészelni a nehéz időket, már akinek volt mivel csreberélnie. Gazdát cserélt minden, amit nélkülözni lehetett, ezüstkanáltól cipőkanálig, prémsapkától ágyneműig. Egy kiló máléliszt, egy darabka szalonna, zsír, liszt, bármi ami ehető: aranyat ért. A negyvenhatos aszály sújtotta vidékekről az emberek a vonatok tetején, életüket kockáztatva érkeztek a "szerencsésebb" helyzetben lévő Kolozsvárra. A távolsági buszok akkoriban kezdtek újra közlekedni, de azokkal sem volt kellemesebb az utazás. A tetőn lévő csomagtartót megtöltötték a korán érkezők batyui, aki később érkezett a buszhoz, az felülhetett csomagostól-állatostól amíg a busz meg nem telt. Egyszer Zilahra utaztunk és egy kakas elszabadult a buszon, s pont az én arcomat karmolta véresre.
Ma már mindez olyan távolinak tűnik még nekem is, mintha egy indiai filmből lennének képkockák kivágva. Hát még milyen lehet annak, aki utólag jött a világra. A béke első éveiből azonban, ha mégis visszasírok valamit, akkor az a lelkesedés. Örültem a mának és reménykedve vártam a holnapot. Zúgtak a hamis indulók szólamai, és én elhittem, hogy ennél már csak jobb idők következhetnek. Nem tartott sokáig, amíg ráébredtem arra, hogy az új világ sok mindenben rosszabb még a réginél is, azonban addig is volt egy rövid szakasz az életemben, ami nem sok generációnak adatott meg: a szebb, boldogabb jövőbe vetett hit időszaka.

2012. február 23., csütörtök

Forrásaim: Mackó-forrás





 
Az áldott források illetve a szent kutak iránti tisztelet az elmúlt évezredek során mind a pogány, mind a keresztény vallási kontextusban jelen volt. A kifejezést általában korlátozott hozamú vízforrásokra alkalmazták és az illető forrásnak - leginkább a szájhagyománynak köszönhetően - nagy jelentősége lett az illető térségben. Mózes példája nyomán a szentek forrásokat fakasztottak, vagy a víz magától fakadt fel olyan helyen, ahol egy szent mártírhalált halt, vagy ahol megjelent Szűz Mária. Az ilyen helyekre csodavárással özönlött a hívők serege. Nem a víz orvosilag bizonyítható gyógyhatása számított ilyenkor, hanem gyógyító ereje, amely a nyomorúságában segítséget kérő ember imája nyomán testi és lelki javulást eredményezhetett. Végülis a csodaforrások vize csak közvetítő, erőt átadó anyag volt azok számára, akik hittek különleges tulajdonságaiban. Maga a hatás leginkább a hitnek köszönhető.



A Mackó-forrás (egyes kolozsvári túrázók szerint Vadász-forrás) a Kolozsvár melletti Bükk-erdőben, a Papok rétjétől északra, a Cérna-forrástól körülbelül 500 méterrel lennebb, ugyanannak a pataknak a medrében található. A Papok-rétje a Gorbó völgyével párhuzamosan, attól 1 kilométernyire keletre húzódik észak-dél irányban. Nemcsak a Vointa sportegylet kirándulói, hanem a kolozsvári EKÉsek is rendszeresen járnak ide. A forrás másik neve az egykor közelben található Vadászok-fájának tulajdonítható.



A forrás koordinátái:

 N 46° 43.292 E 023° 32.351