2011. május 1., vasárnap

Krumplis-savós zsemle




Én azt mondom, hogy egy férjnek ne csak mosogatáskor legyen szerepe a konyhában. Nagyapám csak olyankor nézett be oda, amikor nagyon éhes volt, és megkérdezte Mancit, hogy mikor lesz kész az ebéd. Apám már egy fokkal emancipáltabb lett, tud teát, sőt keménytojást is főzni. Én pedig már főztem egyszer hagymalevest és többször rakott krumplit. Lassan megvan két hónapja, hogy egy (számomra) új recept szerint rendszeresen készítek házi joghurtot, illetve abból görög joghurtot és mediterrán krémsajtot. Az utóbbi kettőnek a mellékterméke az a savó, amelyet mindannyiszor fáj a szívem kidobni. Majd következő alkalommal, ha készítek, lefényképezem és elmondom, hogyan készítem ezeket.








M. egyszer készített a savóból máléliszttel egy nagyon finom puliszkát, de most azt nem kívántam, ezért bepötyögtettem a google-ba hogy: mit lehet készíteni savóval? Na most, vagy valamit melléütöttem, vagy nem jól emlékszem a formulára, de akkor nekem elsőre bejött egy nagyon érdekes honlap: edónak az "Édes otthonunk némi sóval" című blogja. Akkor a krumplis-savós zsemle receptjét elolvastam, elkészítettem, de most nem találom az eredeti receptet itt. Ezért elmondom, hogyan készítettem én, bár mindent az említett honlapról néztem le, kivéve azt, hogy a burgonyapehely helyett főtt krumplit reszeltem, és hogy nincs kenyérsütőgépünk...






Hozzávalók:
500 g. liszt
2 krumpli
1 kiskanál só
1 kiskanál cukor
2 ek. joghurt
4 ek. olaj
1 ek. ecet
1 kocka élesztő
kb. 2 dl savó









A fél kiló lisztet betettem egy kisebbfajta műanyag vájdlingba, ráreszeltem az aprólyukú reszelőn a két megfőzött és kihűlt krumplit. Hozzáadtam egy kiskanál sót és egy kiskanál cukrot. Időközben az élesztőt felfuttattam egy kevés tejben az gáztűzhely legkisebb lángja mellett. Ezután hozzáadtam bármilyen sorrendben a joghurtot, az olajat, az ecetet és persze az élesztőt és máris elkezdtem kavargálni a mixer spirálalakú keverőivel. Kavarás közben lassan hozzáadogattam annyi savót, amennyit felvett, de túl hígnak tűnt, így kiborítottam egy lisztes lapítóra és kézzel addig gyúrtam, amíg egy könnyen formázható, sem lágy, sem kemény masszát kaptam.







Körülbelül egy órát hagytam melegben kelni, - azalatt én úgy néztem, hogy olyan duplájára nőtt - aztán elvágtam a masszát négybe. A négy gyurmából mindegyiket szemre háromfelé vágtam, végülis lett tizenkét darab, kézzel szépen megformázott golyóbisom: ahogy formáztam, tettem is be a tepsibe. Két tepsibe osztottam, hat-hat darabot. Hagytam még negyedórát kelni őket a tepsiben, majd az előmelegített gázos lerünknek olyan jóközepes fokozatán kb. 20 percig sütöttem. 15 perc után enyhén-sós-vizes ecsettel megkentem őket. Még nem tudom, hogy a savó vagy a burgonya miatt, vagy azért mert éhes voltam, de én még ilyen finom és puha zsemlét életemben nem ettem.




Nincsenek megjegyzések: