2011. február 28., hétfő

Forrásaim: Rejtett-forrás


Az áldott források illetve a szent kutak iránti tisztelet az elmúlt évezredek során mind a pogány, mind a keresztény vallási kontextusban jelen volt. A kifejezést általában korlátozott hozamú vízforrásokra alkalmazták és az illető forrásnak - leginkább a szájhagyománynak köszönhetően - nagy jelentősége lett az illető térségben. Mózes példája nyomán a szentek forrásokat fakasztottak, vagy a víz magától fakadt fel olyan helyen, ahol egy szent mártírhalált halt, vagy ahol megjelent Szűz Mária. Az ilyen helyekre csodavárással özönlött a hívők serege. Nem a víz orvosilag bizonyítható gyógyhatása számított ilyenkor, hanem gyógyító ereje, amely a nyomorúságában segítséget kérő ember imája nyomán testi és lelki javulást eredményezhetett. Végülis a csodaforrások vize csak közvetítő, erőt átadó anyag volt azok számára, akik hittek különleges tulajdonságaiban. Maga a hatás leginkább a hitnek köszönhető.

Olykor a forrásból, kútból felfogott víznek gyógyítóerőt is tulajdonítanak. A keresztény mondavilágban nem ritka az a jelenség sem, miszerint egy forrást valamelyik szent fakasztotta. A mi esetünkben ez a sorozat kissé profánabb megközelítést jelent: az általunk feltérképezett források szakralitása inkább a szülőföld szentségét jelképezi. Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből. Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét, akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket, amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak. (Wass Albert).




A Rejtett-forrásnak már a neve is eldugott helyzetéről árulkodik. Amellett persze ki tudja milyen titkokat, legendákat rejteget ez a hely. A Szent-János-kúttal átellenben, a Plecska-völgyön túl a Páter-gerinc alatt található forrást egyes kirándulók Pásztor-forrásként is említik. Én azonban megfogadom Tóthpál Tamás tanácsát, és az (ismertebb húsz) bükki forrás nevét az általa leírt túrabeszámolón használt neveken fogom említeni. Persze a Rejtett-forrást több irányból is meg lehet közelíteni, mi most az Erzsébet-forrástól jövet felkaptattunk az újonnan nyitott Plecska-völgy - Páter-gerinc szekérúton, majdnem a csúcsig. Alig száz méterrel a gerinc előtt, jobbra nyílik egy fenyőerdőbe vágott jelzés nélküli ösvény.





Az ösvény tulajdonképpen a Páter-út és a Plecska-völgy között húzódik északtól-délre. Ezen az ösvényen haladva, körülbelül egy kilométernyi séta után, egy lejtős tisztásra érünk ennek legalsó csücskében található szurdokvölgyben van a betongyűrűbe foglalt Rejtett-forrás. A geoládánk a szakadék túloldalán található, egy fa gyökerei között. Mindenkinek kellemes kirándulást és szerencsés geoládázást kívánunk. A láda teljes, koordinátás leírása megtalálható a geocaching weboldalon.




 

A forrás koordinátái:

N 46° 43.672 E 023° 33.572

Nincsenek megjegyzések: