Egy "hely" utolsó napjai

Siheder koromban, amikor még nem mindig a lányokon járt az eszem, olykor eljártam édesapámmal gyűjtögető-kirándulásaira. Ez azt jelentette, hogy bármit begyűjtött, illetve begyűjtöttünk, ami éppen akkor termett vagy érett. A hetvenes évek elején (a Györgyfalvi negyedben laktunk) elég volt a Békásba kimenni: tele volt az útmente bodzával, szederrel, kökénnyel, a tisztások pedig kakukksalátával, szegfű- és csiperkegombával, a Békás-patak vize pedig olyan hideg és tiszta volt, amilyennek már csak elképzelni lehet negyvenéves távlatból. Még gyümölcsöt is lehetett szemelgetni a borháncsi tanya elhagyott imaházának kertjéből. A hetvenes évek közepétől viszont kiszorultunk a Békásból: egyre több lett a kocakiránduló és a szemét, egyre kevesebb lett a "hely".

Idővel apám felfedezte a györgyfalvi erdőt és legelőt, ami most visszagondolva nem lehetett más, mint a gyűjtögetők Kánaánja. Ujjbegyni szedreket ettem az erdő faluszéli végében, hatalmas málnabokrok lepték el az irtást a falu és az erdő közt, a falu kerekes kútjától felfelé pedig kalapszám szedtünk szegfűgombát. Egyszer édesapámat a györgyfalvi asszonyok le is akarták szállítani a kurszáról, mert a szatyrai tele voltak "bolondgombával". Éppen őzláb(arató)szezon volt... Miután összeházasodtunk, M.-t is bemutattam a györgyfalvi erdőnek és legelőnek, jószívvel fogadták őt is: mindig több gomba jutott neki, mint nekem... Három évvel ezelőtt itt szedtünk több szatyor lilatönkű pereszkét. Ezért ez a mi egyik örökös "helyünk" lett. Minden vérbeli gyűjtögetőnek megvannak a maga "helyei", ahová nem szívesen viszi el rokonait, barátait sem.

Sajnos györgyfalvi "helyünk" utolsó napjait éli. Ugyanis itt halad majd Kolozsvár délkeleti terelőútja, ami a Torda-Beszterce útvonalon haladó járműveket kitessékeli a városból. Az erdőt már két-három éve tönkretették az útépítő kamionoknak szánt ipari utakkal, idén a legelőt túrták fel, erre hordják el a felesleges földet a legelő túlsó oldalán lévő gödörbe. Egyik szemem sír, a másik nevet. Mint kolozsvári lakos igazán örvendek, hogy húsz évvel a rendszerváltás után épül egy terelőút amely nem engedi majd be húsztonnás kamionok hosszú sorát a Pata utcába. Mint kolozsvári turista azonban sajnálom hogy egy újabb "helyünk" esik a civilizáció áldozatául... De azért sem adjuk fel, addig járunk, amíg újabb "helyeket" találunk magunknak.