2010. augusztus 12., csütörtök

Vércsorog vízesés



Felsőőrről (Garda de Sus) vagy Lepusról (Arieseni) egyaránt könnyen megközelíthető a Vércsorog (Varciorog) vízesés. Mi Felsőőről jöttünk el ide, a képen látható figyelmeztető tábláig autóval, onnan pedig gyalog. A gyalogösvény a letérőtől a Vércsorog patak mentén halad, kb. 4 kilométer hosszú és fehér alapon sárga pont turistajelzéssel van megjelölve. Nagyszerű nyári túra még a legnagyobb kánikulában is (mint például a mi esetünkben), ugyanis az ösvény végig magas, hűvös fenyőerdőn át vezet.






A Vércsorog vízesés környékét vidék szépsége miatt tájrezervátummá nyilvánították. A vízesés a Vércsorog-patakon található, ahol a jellegzetes homokkő és földpát kőzetekre az őskori, permi időszak lilás, agyagos összetevői jellemzőek. Nevét a háttérben levő sziklafal színe miatt kapta. A 20 méter magasságból lezúduló víztömeg a közepén két részre szakad, majd újra egyesül. A viszonylag fiatal Vércsorog patak a Zengőkő alatt ered (Piatra Grăitoare) (1658m), völgye meredek részekkel szabdalt. A védett terület kb. 0.3 hektárt tesz ki.






Vârciorog Falls is located in the perimeter of Arieseni village, near Vanvucesti at an altitude of 1090 m. A forest road of about 4 km leads to the Vârciorog waterfall from national road DN75. There is also an indicator, here you should leave your car: N46° 28.913' E022° 43.552' . All the way along Vârciorog valley (tributary of Alb River) there is a yellow dot marking leading to the waterfall. The waterfall itself has a height of 15 meters which gives a great beauty especially at large waters. The fall's coordinates are: N46° 28.812' E022° 41.488' . Nearby there is also an old abandoned mine gallery.




Nincsenek megjegyzések: