2010. június 20., vasárnap

Budapest With Friends

.
.
Salzburgból hazafelé jövet megálltunk Budapesten, ugyanis ritka és kedves vendégeink voltak: a Richardson házaspár, Barbara és Peter a Manchester melletti Rochdale-ből már januárban jelezte, hogy szeretne találkozni velünk Budapesten. Ők egy Bécs-Pozsony-Budapest hajókiránduláson vettek részt amíg mi Salzburgban voltunk, s éppen akkor értek Pestre, amikor mi. Hát ezt most már nem lehetett kihagyni. Én személyesen csak most ismertem meg őket, M. viszont két alkalommal is több hétig vendégeskedett náluk Rochdale-ban valamikor a kilencvenes évek közepén. Ezzel gondolom mindent elmondtam róluk, azonkívül hogy bennem személyesen egy békebeli, csendes, nyugodt, modoros, humoros, hozzánk képest jómódú és jóindulatú házaspár képzeletbeli alakját idézték fel.
.
.
.
Vasárnap reggel tízórai partraszállásuk után M. úgy gondolta, hogy angolok lévén el kéne vinni őket teázni valahova. Hát ne mondjam, hogy azelőtt való egész nap mást nem csináltunk mint térképeztük Budapest cukrászdáit, vendéglőit és egyéb turisztikai attrakcióit, hogy vajon hová hívhatnánk meg őket. Szombat este hullafáradtan értünk haza felderítőutunkról és végül mégis interneten kellett kikeresni a vasárnapi programot. Így lett első megállónk a Szent István körúton található Európa Kávéház és Cukrászda. Előre el kell mondanom, hogy az internet most sem csapott be. Az Európa az egykori Sziget Cukrászda helyén nyílt 5 évvel ezelőtt, a Margit-sziget, illetve a Vígszínház közelében. Az impozáns, elegáns külső ellenére barátságosnak tűnt a benti, vasárnap délelőtti hangulat. A széles sütemény- és tortaválasztékot még számunkra, szerény erdélyi turisták számára is aránylag hozzáférhető áron kínálta az étlap, valamint a Dallmayr Ház teaválasztéka persze angol vendégeinknek biztosította a színvonalas kínálatot.
.
.

.
Reggeli tea- és süteménypótlásunk után úgy gondoltuk, hogy illene megmutatni vendégeinknek Budapest néhány nevezetességét. Gondolom nekik sem lett volna könnyű például Londont bemutatni nekünk, pedig ők csak 280 kilométerre laknak a brit fővárostól, ráadásul ugyanabban az országban, nekünk viszont eléggé bonyolult volt Kolozsvárról érkezve Budapesten megjátszani a házigazdát. Valahogy mégis összejött a dolog, délelőtt előbb a Citadellához mentünk fel autóval, ugyanis Barbara valamilyen szívelégtelenség miatt nem bír sokat gyalogolni. Innen nézegettük a budai Várhegyet és a Duna két partjának panorámáját, mármint az Unesco Világörökség részét. Azután visszamentünk Lipótvárosba és megmutattuk nekik a Szent István-bazilikát és környékét. Úgy gondolom, hogy tetszett nekik, persze ezt nehéz megállapítani jólnevelt, és ugyanakkor hidegvérű emberek esetében. Ha a buszmegállóról meséltem volna nekik, szerintem akkor is az lett volna a reakciójuk, hogy hm, tényleg?
.
.


.
.
M. napokkal azelőtt már arra is megtanított, hogy az angolok nem ebédelnek. Viszont idős emberekről lévén szó, nem is hurcolhattuk őket végig a városon megállás nélkül. Így két óra körül "véletlenül" betévedtünk a Ráday utcába. A magát Ráday Sohoként meghatározó csökkentett forgalmú utcában, az egymást érő teraszok között kis kávézók, bárok, üzletek és galériák fogadják az idelátogatókat. Az általunk kiválasztott étterem Krúdy regényéről kapta a nevét: ez volt a Vörös Postakocsi. Állítólag az 1876-ban neoreneszánsz stílusban épült házban először a „Nemzeti Kávéház” működött. 1970-ben nyitotta meg kapuit a Vörös Postakocsi, persze Krúdy tiszteletére. Hát mit mindjak: az étterem minőségi kiszolgálást nyújt a belváros központjában relatív elfogadható árakon. Négy Cézár-saláta sörrel-üditővel-borravalóval olyan harminc euró volt. Utólag tudtuk meg, hogy a Postakocsi 2005-ben megnyerte a „Védnöki Táblás Ház” címét, amit a Magyarország 50 ezer vendéglátó egységéből csak 228-an birtokolnak. 2009 januárjától az étterem jogosult lett a Fehér Liliom díj használatára, amit az ország 50 leghigiénikusabb étterme birtokol.




.
.
A délutánt a Városligetben töltöttük, sétáltunk, beszélgettünk, a Vajdahunyad Várát viszont csak kívülről néztük meg, mert vendégeink már eléggé fáradtak voltak. Ezután visszavittük őket a hajóhoz, amellyel hétfő délig még itt lesznek Budapesten. Mielőtt elváltunk volna, meghívtak egy italra a MS River Navigator fedélzetére. A Navigator egy négycsillagos szállodának megfelelő, máltai lobogó alatt utazó 110 méteres luxushajó, panorámás bárral, vendéglővel, 72 szobával és 36 főnyi személyzettel. Amíg fenn voltunk és a bárban ittuk a teánkat, nem tudtam hosszabb ideig az ablakon kinézni anélkül, hogy beleszédüljek, pedig a hajó ki volt kötve. Nem is sokat maradtunk, elbúcsúztunk angol barátainktól azzal, hogy még másnap délelőtt rövid időre találkozunk. Így telt el az első olyan napunk, amikor otthonunktól négyszáz kilométerre, ráadásul külföldön voltunk házigazdák. Még annyit kell hozzáfűznöm, hogy a másnapi, hétfői délelőttöt is együtt töltöttük, átsétáltunk az Erzsébet hídon Budára majd a Lánchídon visszajöttünk, megnéztük kívülről a Parlamentet és megebédeltünk a Duna korzón. Köszönjük Barbara és Peter, hogy teljes budapesti kirándulásotokat velünk töltöttétek.
.
.

Nincsenek megjegyzések: