Be kell vallanom, hogy ez a kiruccanásom is a geoládázás közvetlen eredménye. Annak ellenére, hogy huszonöt évvel ezelőtt jártam itt utoljára, nem hiszem, hogy ládakeresés nélkül rávettem volna magam arra, hogy Szászfenes újdonsült építőtelepein átbukdácsolva megkeressem a Leányvárat. Nem is hiszem, hogy koordináták nélkül megtaláltam volna, sőt koordinátákkal és GPS készülékkel sem volt könnyű. Szászfenest írásos emlékek 1297-ben említik először, a falu 1336-tól a kolozsmonostori apátság, majd később az erdélyi püspök tulajdona volt. Itt kapott halálos fejsebet II. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1660-ban a török fősereggel vívott csatában. Feljegyezték viszont, hogy a fejedelem hadvezérhez méltóan harcolt a csatában: 17 törököt vágott le, 5 lovat lőttek ki alóla, 150 testőre közül 20 maradt életben. Amikor a Leányvár felé indultam, nem is gondoltam rá, hogy olyan helyen lépkedek, ahol a Rákóczi által kinyírt 17 kontyos földi maradványa porlott 450 év alatt a történelem ködébe.
A falu délnyugati részén a Várhegy tetején található a híres kalotaszegi várak egyikének, a szászfenesi Leányvár maradványa. A várat 1282 előtt Péter erdélyi püspök építtette a Szamos völgyében vezető út védelmére, okleveleinkben azonban csak 1312-ben tűnik fel először, amikor az erdélyi püspök, Ambrus fia Tamás szerepel várnagyaként. Utolsó okleveles említése 1370-ben történik, de egyes vélemények szerint az 1437. évi parasztfelkelés idején pusztult el. A ma látható romok egy körsáncban, némi általa körbefogott falmaradványban és egy eltömődött alagút-féle mélyedésben (mely egyesek szerint a vár menekülő-folyosója lett volna) ki is merülnek. Pedig a Leányvárként is emlegetett erősség a középkori erdélyi püspökség egyik uradalmi központja volt, egészen a Budai Nagy Antal-féle 1437-es parasztfelkelésig. Ezután a szerepét a Gyalun felépült új erősség vette át. (Forrás: Várak Magyarországon.)
A szájhagyomány szerint egykor tündérek éltek a Leányvárban. A falu határában lévő várhoz egy hosszú alagút vezetett a hegy alatt. (Különben ez egy másik szóbeszéd tárgya is, miszerint a Leányvárat a kolozsvári főtéri templommal alagút köti össze). Szóval, a tündérek minden nagypéntek éjszakáján kijöttek a Leányvárból, ellibbentek a hegy lábához a kúthoz és ott vizet merítettek. Jól tudták ezt a helyi vadászok, és elhatározták, hogy foglyul ejtenek egy tündért. Ezért csináltattak a csizmadiákkal egy piros csizmát, és nagypéntek estéjén szépen a kút mellé állították. Éjféltájban kijöttek földalatti alagútból a tündérek, és az egyik, mindkét lábacskáját beledugta a piros csizmába, mint egy kürtőbe. Erre a vadászok, akik a fák között leskelődtek, a kúthoz szaladtak. A tündérek szétrebbentek, csak az az egy maradt ott, aki szegény hitelen nem tudta kihúzni lábacskáit a piros csizmából. A vadászok elfogták és magukkal vitték. Ne kérdezzétek, mit csináltak vele a vadászok, mert arról már nem szól a fáma. Nem sok jót csinálhattak vele, mert az szegény nagyon elátkozta az egész vidéket, hogy ilyen szomorú sorsra jutottunk mindannyian Erdély földjén.
