Vasárnap felmentünk a botanikus kertbe, persze csak azért, hogy egy geoládát megkeressünk. Azt gondolom, kevés kolozsvári tudja, hogy a mai Kert a város negyedik ilyen jellegű létesítménye. Az első állítólag valahol a Farkas utcai református templom környékén lehetett, arról nem sokat lehet ma már tudni. A második növénykert a mostani Mócok útján, a 2-es számú poliklinika helyén volt. Ez a szerény méretű kert 1872-ig működött. Akkor, a Ferenc József Tudományegyetem megalakulásakor gróf Mikó Imre az egyetemnek ajándékozta a mai Clinicilor (Mikó) u. 5-7 sz. alatti kertjét. Az új botanikus kertet Kánitz Ákos botanika professzor szervezte és vezette haláláig, 1896-ig. Rövid időre (1896-99) a kert vezetését Istvánffi Gyula professzor vette át, akit Richter Aladár professzor követett a kert igazgatójaként 1899-1913 között.
A kert ügyeit nagyon rövid ideig Páter Béla professzor (igen: Páter-út ás Páter-forrás), majd 1914-től 1918-ig Győrffy István vezette. 1918 után a kolozsvári I. Ferdinand egyetem botanika professzora Alexandru Borza Gürtler Kornél főkertész munkatársával még 1920-ban kidolgozta az új botanikus kert alaptervét. A régi Mikó-kertből átköltöztették a mozgatható növényeket, az üvegházi anyagot s így a terv 1930-ra befejezést nyert. De már jóval korábban az új botanikus kert szervezési munkálatai annyira előrehaladtak, hogy Borza professzor 1925 júniusában megnyitotta a kert kapuit az érdeklődő közönség, a látogatók számára. A kert három dombon helyezkedik el, közöttük mély árkot ásott a Cigány-patak. Ennek következtében a felszínre kerültek a tájunkra jellemző, világhíres konkréciók, a feleki gömbkövek.
A botanikus kerten végigsétálva eszembe jut, hogy azon szerencsés emberek közé tartozom, akik megismerkedhettek és együtt kirándulhattak a kilencvenes években a kert egykori főkertészével, Jablonovszki Elemérrel. Akkoriban ő volt a kolozsvári EKE Osztály elnöke. Ha jól tudom, nagy rózsaszakember volt, nagyon szeretett kirándulásokon is a rózsafajokról beszélni. Sajnos három évvel ezelőtt az örök rózsamezőkre kirándult, én azonban biztos vagyok benne, hogy azóta már ott is főkertésszé nevezték ki.
A másik botanikus-kerti ismerősöm akire büszke vagyok az Feszt Gyuri. Gyerekkorától imádta a kaktuszokat, sajnos egy olyan rendszerben nőtt fel ő is, amikor nem a kaktuszokat, hanem a kommunistákat kellett volna szeretni ahhoz, hogy szakmailag érvényesülhessen. Hál'Istennek a rendszer ment, a kaktuszok maradtak, így Gyuri is visszakerült a Botanikus Kertbe, ezúttal nem mint szakképzetlen munkás, hanem mint okleveles mezőgaszdász, később kaktuszfőnök. Ez azt jelenti, hogy egyelőre ő a kert melegházainak és kaktuszainak a főkertésze, remélem nemsokára ő lesz az egész Botanikus Kert főkertésze sőt igazgatója. Akkor majd nem kell belépődíjat fizessek, ha a víztoronyból akarom a várost lefényképezni..
Akik a tegnapelőtti bejegyzésemet esetleg nem olvasták: tegnap, december 17.-én Hanukka ünnepi estre voltunk hivatalosak a Horea úti neológ zsinagógába. Örömmel és némi szorongással fogadtuk el a meghívást: attól féltünk nehogy valamit rosszul csináljunk és vendéglátóinkat kellemetlen helyzetbe hozzuk, hiszen nem ismertük a rituálékat, szokásokat. Mint kiderült, teljesen alaptalanul aggódtunk: egy nyitott, rituálémentes, kellemes és "dumás" társaságba csöppentünk, ahol nemhogy kinézték volna, de úgy tűnt még örvendtek a magunkfajta másvallásúaknak. Annyi mindent tanultam és annyi mindent mondhatnék ezekről az emberekről, hogy külön blogot írhatnék erről a témáról. Előszöris el kell mondanom, hogy nagyon jól éreztem magam ezen az ünnepen. Akár azt is mondhatnám, hogy otthonosan éreztem magam, hiszen az ő hitük az én hitem is, az pedig, hogy az én hitem nem az övék is, arról nem tehetünk sem mi, sem ők.
Az egyetlen szokásbeli eltérés, ami szerencsére idejében feltűnt nekem, az a fejfedő volt. Még üresek voltak a padok, amikor megérkeztünk, leültünk valahova hátra, néhány perc után megérkezett egy idős házaspár, a férfi éppen elénk ült le és elnéztem ahogy leveszi a kabátját, de a sapkáját nem. Akkor jöttem rá, hogy én mindenkivel ellentétben fedetlen fővel üldögélek ott, jóindulatúan megpróbálva elvegyülni közöttük :) Megkérdeztük K. vendéglátónkat, mi a teendő, erre ő rögtön elszaladt és hozott nekem egy egyszeri használatú papondekli kippát, vagy yarmulke-t, amiről én csak most tudtam meg, hogy az általam ismert neve, a sábeszdekli az teljesen helytelen és pejoratív. A A kippa (koponyafedő) egy vékony, kerek fejfedő, amelyet a hagyományőrző zsidó férfiak (egyes esetekben nők is) viselnek. Használata Isten iránti tisztelet és hódolat jelképe, a viseletének kötelezettsége pedig a Talmudban van megírva.
És akkor meséljek a szertartásról. Lehet azért, mert a Hanukka nem a Tóra ünnepe, hanem úgy is lehet mondani, hogy világi ünnep, egy háborús győzelem ünnepe, én semmiféle vallási szertartást nem észleltem. Beszédek hangzottak el és kórus énekelt, az egyetlen vallásos jellegét az ünnepnek maga a zsinagóga adta, ami végülis a zsidó istentisztelet helye, de ugyanakkor bét kneszet, a gyülekezés háza is. Szóval nem tudtam rájönni, mennyi volt az istentisztelet és mennyi az ünnep, olyan érzésem volt, mintha az rmdsz tartana ünnepi műsort a kétágúban március 15-én. A másik számomra meglepő dolog a gyülekezet nyelve volt: annak ellenére, hogy a legtöbb (kolozsvári) résztvevő otthon magyarul beszél egymás közt, a beszédek románul hangzottak el, tehát (az örményekkel ellentétben, akik ma nálunk örmény-románok és örmény-magyarok) a zsidók az állam nyelvén tartják beszédeiket, annak ellenére, hogy néhány szónok csak törte a román nyelvet.
Következzék hát a Hanukka mondanivalója abból, amennyit én értettem a tegnapi beszédekből: Rózsa Emeric, a buchenwaldi haláltábor túlélője, a Hitközség ideiglenes (?) kolozsvári elnöke röviden bemutatta az ünnepet és a jelenlevőket, ezután következett egy kórusösszeeállítás, majd két beszéd következett, utána újra kórus, Halmos Katalin tanárnő vezetésével. Egy idős rabbi és egy fiatal bukaresti hivatalnok mondott beszédet. Nem vitatkoztak, nem mondtak ellent egymásnak, csak két külön üzenetet láttak a Hanukka gyertyáiban. Ugyanis a zsidó kutatók évszázadok óta vitatkoznak azon, hogy milyen sorrendben kell a nyolc plusz egy gyertyát meggyújtani. Az egyik irányzat azt hangoztatja, hogy mivel azt a csodát ünneplik, amikor az olaj nyolc napig nem fogyott ki a menórából, első nap egyet kell meggyújtani, majd mindennap még egyet, amíg az összes gyertya ég. Ezt hirdette az idősebbik szónok, Ehrenfeld Abraham rabbi.
A fiatal bukaresti vendég, Erwin Simsensohn színész (ld. Amatorul) azonban a győzelem ünnepét hirdette, szerinte ideje változtatni a sorsüldözött zsidók sztereotípiáján és a Hanukkában azt látni, ami valóban megtörtént: egy maroknyi zsidó ifjú a hit segítségével legyőzött egy sokkal nagyobb és erősebb görög sereget. Namost itt a gyertyagyújtás sorrendjéről nem volt szó, azonban valahol olvastam, hogy a győzelem-ünnep képviselői azt szeretnék, ha egyszerre gyújtanák meg az összes gyertyát, és aztán mindennap eggyel kevesebbet, ezzel jelképezve a győzelem pillanatnyi fontosságát. Legalábbis én ennyit értettem beszédeikből.
S ha már ennyire elmélyültem a hanukka értelmezésében, itt van a tradicionális hanukkai vacsora, a hremzli receptje. Hagyományosan serpenyőben, olajban sül, van magyar, sőt tót neve is, ez ugyanis nem más, mint a lapcsánka. Hozzávalók 4 személyre: 1 kg krumpli, (4 murok) 1 fej hagyma, 3-4 evőkanál liszt, só, bors, a sütéshez (oliva)olaj. A vöröshagymát vágjuk kis kockákra, és nagyon kevés olajon pirítsuk aranysárgára. Hagyjuk hűlni, közben a meghámozott burgonyát (murkot) reszeljük le, a levét nyomkodjuk ki. Szitáljuk hozzá a lisztet, s keverjünk bele annyi aludttejet (esetleg tejfölt), hogy sűrű tésztát kapjunk. Vigyázzunk, ha sok a liszt, kemény lesz a lapcsánka! Végül adjuk hozzá a hagymát, keverjük össze, és sózzuk, borsozzuk. A kész masszát pihentessük 10-15 percig. Ezután serpenyőbe tegyünk pici zsiradékot, s ha már forró, merítsünk bele egy-egy kanálnyit a masszából, amelyet a kanál hátával kissé lapítsunk el. Süssük meg mindkét oldalát lassú tűzön piros ropogósra.
És még nem is beszéltem a ladino-ról (mondom, hogy nem tudom abbahagyni :). A ladino (sefardí) egy zsidóspanyol nyelvváltozat, amely a kasztíliai spanyol nyelvnek a középkori Spanyolországból kiűzött zsidó családok ajkán fennmaradt, archaikus vonásokat őrző formája, amelyet Kis-Ázsiában, a Balkán-félszigeten, illetve Amerikában mintegy 110 000-en beszélnek, valamennyien kétnyelvűségben az adott ország nyelvével. Eredetéről annyit, hogy 1492 után a zsidókat távozásra kényszerítették Spanyolországból, az innen elmenekült zsidók (a szefárdok) szétszóródtak Afrikában, Nyugat-Európában és az oszmán-török uralom alatt álló európai területeken. Leszármazottaik a 20. században az amerikai kontinensre is áttelepültek. A szefárdok közösségei még az idegen nyelvi környezetben is megőrizték nyelvüket, a 15-16. századi spanyol nyelvállapotban, bár a befogadó közeg nyelve hatással volt rá. A bejegyzés címét adó Nyolc kis gyertya például ladino nyelvű hanukkai ének (ld. a lenti videót).
Néhány napja igazán ritka megtiszteltetés ért bennünket: régi ismerőseink meghívtak a holnapi Hanukka szertartásra a Horea úti zsinagógába. Mint minden kultúrált, nyitott és kiváncsi európai polgár, nyilvánvaló örömmel fogadtam, fogadtuk a meghívást. A volt Wesselényi, ma Horea úti neológ zsinagóga az egyetlen működő zsinagóga Kolozsváron és ugyanakkor a haláltáborokban elpusztult észak-erdélyi zsidóság emléktemploma. A város neológ hitközségének első vezetője a neves tudós, Eisler Mátyás főrabbi volt, a sémi nyelvek magántanára az itteni egyetemen. A mór stílusú (patkóíves) zsinagóga Hegner Izidor vasúti mérnök tervei alapján épült 1887-ben. A zsinagógát 1927-ben a vasgárdisták dúlták fel, majd 1944 június 2-án a várost ért légitámadás során a templom is bombatalálatot kapott, 1951-ben állították helyre. Nos, én itt szerettem volna a magam begyepesedett tudatlanságában velük együtt ünnepelni a "zsidó karácsonyt". Nasztán!!! Még jó, hogy idejében utánanéztem: a wikipédia szerint a karácsony a keresztény vallás talán legnagyobb ünnepe, míg a hanukka a zsidó ünnepek közül a kevésbé jelentősek közé tartozik. Az ok, ami miatt sokan egyáltalán úgy gondolják, hogy a két ünnepnek köze lenne egymáshoz, az, hogy naptárilag közel vannak és ilyenkor az emberek hajlamosak azonosítani a két ünnepet.
.
.
.
.
A hanukka, avagy a fények ünnepe, egy olyan zsidó ünnep, amely a makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére, a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik. Azon kevés zsidó ünnepek közé tartozik, melyek nem a Tórán alapulnak, és abban egyedi, hogy egy hadi eseményt örökít meg a nép emlékezetében. Az i. e. 2. század közepén a Júdeát kormányzó görög uralkodó, IV. Antiokhosz az eddig vallási önállóságot élvező Júdeában korlátozó intézkedéseket vezetett be, hogy elősegítse a hellenizmus térhódítását. Elhelyezte Zeusz szobrát a Szentélyben, megszentségtelenítve azt, és arra kötelezte a zsidókat, hogy a Tóra szigorú tilalmát megszegve boruljanak le a városokban körülhordozott bálványok előtt. Ennek hatására egy Modiin nevű kisvárosban a Hasmoneus családból származó Mátitjáhu felkelést robbantott ki, majd fia, Júda Mákábi vezetésével egy maroknyi zsidó csapat győzelmet aratott a túlerőben lévő szír-görögök felett, megtisztították a szentélyt és újból felavatták azt. Ennek emlékére nevezték el az ünnepet hanukkának, ami héberül „felszentelést” jelent.
.
.
.
.
..
.
Miután a makkabeusok megtisztították a szentélyt, csupán egy napra elegendő kóser olajat találtak, amellyel meggyújthatták a szent gyertyatartót, a menórát. Új olaj előállítására nyolc napra volt szükség, de ekkor a hagyomány szerint csoda történt: az egy napra elegendő olaj nyolc napon át égett. Ennek emlékére a hanukka első napjától kezdve minden este eggyel több gyertyát gyújtanak meg a zsidó családok, és olyan helyre teszik őket, ahol hirdethetik az isteni csodát. A gyertyatartót, amelybe a gyertyákat helyezik, Hanukkija-nak hívják. Ez az ünnep a téli estéken különösen meghitt és sok vidámsággal teli. A gyerekek trenderlivel (lenti képen látható hanukkai pörgettyű, m.n. dreidel) játszanak, olajban sült finomságokat kapnak és hanukkai dalokat énekelnek. A középkortól kezdve ezen az ünnepen ajándékot is kapnak a zsidó gyerekek, mert a karácsonyt megünneplő keresztényekkel szemben rossz érzés lenne nekik, ha ők nem lennének megajándékozva. Korunkban előfordul, hogy a hanukka minden napján ajándékkal kedveskednek a gyermekeknek, ezzel is erősebbé téve a vallási hovatartozás érzését.
.
.
.
.
. És akkor most a gyengébbek kedvéért el kell még mondanom, hogy a zsidóság egyik legrégebbi jelképe, a menóra egy hétágú gyertyatartó, amely a Mózes által látott égő csipkebokrot szimbolizálja. Eredetileg a menóra olajlámpás volt, csak sokkal később, a gyertya feltalálása után vált gyertyatartóvá. A hanukkijának, azaz a hanukkai menórának kilenc ága van, nyolc normál gyertyatartó és egy „szolga” (sámás vagy sámesz). A „szolga” segítségével kell meggyújtani a nyolc gyertyát vagy mécsest. Első nap egyet, másodikon kettőt és így tovább. Az ünnep végén minden láng ég (nyolc plusz a szolga), így szimbolizálva, hogy az olaj kitartott nyolc napig. Vigyázat tehát: minden hanukkija menóra, de nem minden menóra hanukkija! És akkor a magam kálvinista szilágyi-székelységében hozzátenném még, hogy elég nagy baj az, hogy ritka esemény a világtörténelemben a győztes szabadságharc. Nekünk legalábbis nem jött össze. Akkor ne csodálkozzunk, hogy a makkabeus hősök emlékünnepe, a Hanukka mindmáig az egyik legkedveltebb, legmeghittebb zsidó ünnep világszerte. Bárcsak nekünk, magyaroknak is lenne ilyen ünnepünk...
.
.
Kellemes Karácsonyt Mindenkinek és Éljen a Szabadság!
Negyedszerre nem mondom el miről szól a geocaching: annyit azonban illik tudni róla, hogy ez egy olyan szabadidős tevékenység melyen bárki résztvehet, legkönnyebben egy GPS helymeghatározó rendszer segítségével. Az első olyan számítógépes játék, amely arra buzdít, hogy felállj a gép mellől és kimozdulj a házból. Minden egyéb információ megtalálható a http://www.geocaching.com/ honlapon, ennek tanulmányozása után indulhat is a GPS-es kincsvadászat. A mi negyedik geoládánk egy 35 mm-es filmtekercs-doboz, annak elrejtési helyének a leírása itt következik:
A British Council az Egyesült Királyság kormányhivatala, amelynek elsődleges feladata a brit kultúra terjesztése szerte a világon: első romániai irodáját 1938-ban nyitotta a román fővárosban. Tulajdonképpen Bukarest volt egyike annak az első öt fővárosnak (Aténnel, Alexandriával, Kairóval és Lisszabonnal együtt), ahol a British Council először tengerentúli irodát nyitott. 1989 előtt a British Council volt az Egyesült Királyság nagykövetségének egyetlen kulturális részlege. A romániai rendszerváltást követő óriási információigény következtében a British Council külön irodát alapított a főváros egyik gyönyörű villájában. 1991 óta helyi kapcsolatokat alakított ki Brassó, Kolozsvár, Konstanca, Iasi, Nagyszeben és Temesvár helyi intézményeivel és több helyen regionális irodát nyitott. A kolozsvári British Council akkreditált Cambridge ESOL vizsgáztatóközpont. Könyvtáruk gazdag audió-, videó-, elektronikus és nyomtatott anyagot nyújt az érdeklődőknek.
British Council (Consiliul Britanic), instituţia guvernamentală a Regatului Unit care reprezintă cultura britanică în toată lumea, s-a înființat în România la începutul anilor 1938. Bucureștiul a fost printre primele cinci orașe unde și-a deschis birou, lângă Atena, Cairo, Alexandria și Lisabona. Înainte de 1989, British Council din România era doar o parte din secțiunea culturală a Ambasadei Britanice. Datorită interesului major manifestat de români față de informațiile din Marea Britanie, în 1990 Consiliul Britanic s-a mutat într-o impozantă vilă din capitală. După 1991 au incheiat contracte de parteneriat cu instituții locale din Brasov, Cluj, Constanta, Iasi, Sibiu și Timisoara. British Council Cluj este centru acreditat de examinare Cambridge ESOL. Biblioteca lor oferă o colectie bogată de resurse audio, video, electronice sau tipărite, acces internet și servicii de videoconferință, asigurând celor interesați o locație plăcută pentru studiu și cercetare.
The British Council came to Romania as early as 1938. Bucharest was in fact one of the first five cities in the world where the Council set up an overseas office, along with Athens, Alexandria, Cairo and Lisbon. Before 1989, the British Council formed the Cultural Section of the British Embassy. Because of the enormous demand for UK information and expertise that followed the opening of Romania, in 1990 the British Council established a separate presence in Romania in a beautiful villa. Since 1991 they have set up partnerships with local institutions and developed our regional presence in Brasov, Cluj, Constanta, Iasi, Sibiu and Timisoara. British Council Cluj is an accredited Cambridge ESOL Examinations Centre. Their library offers a rich collection in various fields of audio, video, electronic and printed resources, internet access and video-conference services, ensuring a pleasant venue for study and research.
Az áldott források illetve a szent kutak iránti tisztelet az elmúlt évezredek során mind a pogány, mind a keresztény vallási kontextusban jelen volt. A kifejezést általában korlátozott hozamú vízforrásokra alkalmazták és az illető forrásnak - leginkább a szájhagyománynak köszönhetően - nagy jelentősége lett az illető térségben. Mózes példája nyomán a szentek forrásokat fakasztottak, vagy a víz magától fakadt fel olyan helyen, ahol egy szent mártírhalált halt, vagy ahol megjelent Szűz Mária. Az ilyen helyekre csodavárással özönlött a hívők serege. Nem a víz orvosilag bizonyítható gyógyhatása számított ilyenkor, hanem gyógyító ereje, amely a nyomorúságában segítséget kérő ember imája nyomán testi és lelki javulást eredményezhetett. Végülis a csodaforrások vize csak közvetítő, erőt átadó anyag volt azok számára, akik hittek különleges tulajdonságaiban. Maga a hatás leginkább a hitnek köszönhető.
A Majláth-kút (románul Izvorul Bilascu) a Kolozsvár melletti Bükk erdő egyik legkedveltebb, legfinomabb vizű forrása. A Mikesi-házak nevű parányi településtől alig egy kilométerre található benn az erdőben. Az általunk ajánlott séta a következő: a Tulip Inn nevű szállodáig megyünk autóval, ott balra fordulunk, leparkoljuk a kocsit és a házak között az erdő irányába megyünk végig fel és jobbra. Egy fenyőerdőhöz kell kiérnünk, ahonnan a kék-fehér (és piros-fehér) jelzés mentén délnyugati irányba haladva a Sáros-Bükkön át a Rajka-forrás (feleki gömbövek rejtekhelye) mellett haladunk el. Száz méterrel fennebb az út kettéválik: a piros-fehér jelzés felvisz a gerincre, a kék-fehér a Majláth-kút mellett az Árpád-csúcsra. A 10x8x3 cm-es fémdobozt egy vastagabb fa gyökerének odvába helyeztük el a forrástól 50 méterre dél irányba. Az utolsó fénykép maga a rejtekhely, úgy gondoltuk, hogy aki ide kijön az megérdemli, hogy könnyebben megtalálja a dobozt. Jó szórakozást!
The Bilascu-spring (Majláth-spring in Hungarian) is one of the most popular and tasty-watered spring in Faget forest near Cluj-Napoca. It is hidden at only one kilometer from a very small village called Casele Micesti. Here is the walk we invite you to take: go by car to the Tulip Inn Hotel in Faget, turn left and leave the car in the parking place. Go between the houses up in the direction of the woods and turn right. You have to reach the beginning of a pinewood where starts the blue-white (and red-white) sign painted on trees. Follow the signs to south-west across the place called Muddy-Beech-Wood and you reach another spring called Rajka and lots of spherical concretions. After 100 meters the path divides: the red-white stripes are taking you up to the crest and the blue-white to the Bilascu-Majláth-spring and further to the Peana-peak. We placed our 10x8x3 cm metallic box in a hole on the root of a larger tree at about 50 meters south from the spring. The last picture is the spoiler, because we believe that anyone who comes here to search, deserves to find it. Have fun!
A forrás koordinátái:
N 46° 42.268 E 023° 34.198 UTM: 34T E 696454 N 5175531
Vasárnap délelőtt (szombati györgyfalvi napsütéses kiruccanásunkon felbuzdulva) a barátságtalan időjárásjelentések ellenére elindultunk a Bácsi-torokba geoládát (is) keresni. A másik ki nem nyilatkoztatott lehetőség persze a gombakeresés lett volna. Ez csak utólag derült ki, otthon, amikor kicsomagoltam a hátizsákot: M. körülbelül tíz nejlonszatyrot csempészett be minden eshetőségre számítva. Hát ne is mondjam, hogy ha lett volna gomba, akkor sem találtuk volna meg, akkora nagy köd volt. Gomba persze nem volt, de egy jó nagyot jártunk és a geoládát is megtaláltuk :), tehát egy újabb eredményes vasárnapot könyvelhettünk el.
.
Még szerencse, hogy nem csak ketten indultunk el, velünk volt Péter barátom, - M. kedvenc osztálytársa - így M. nem ijedt be annyira a ködtől, amennyire számítottam. Sőt egy ideig határozottan élvezte, amikor hegyre-fel-völgybe-le futkározva jó félórán át kerestük a kiszáradt tó fölötti erdőrészben a geoládát. Elég nehezen, de végül megtaláltuk, persze GPS segítségével. Aztán továbbindultunk fel a Hója-gerinc irányába, ott kissé eltévedtünk, erre M. nagyon megijedt. Később találkoztunk egy juhnyáj-tulajdonossal, aki éppen a juhait kereste, a nyáj fele juhásszal együtt eltűnt a ködben... Bármennyire próbáltunk azontúl magabiztosnak tűnni, ő már csak akkor nyugodott meg, amikor elértük a Dónát út legfelső házait. Még jó, hogy nem hallotta a sok UFO-sztorit a Bácsi-torokkal kapcsolatban :D.
Az egyre inkább ránknehezedő gazdasági válság egy olyan szárazsággal járt együtt az idén, hogy most már eshet az eső akármennyit, a mindenkori szegényember eledele az idén már nem jön elő. Pedig tavaly-tavalyelőtt a györgyfalvi legelőn szépen arattunk a lilatönkű pereszkéből. M. volt az aki sehogy sem akart ebbe beletörődni, úgyhogy szombat délben, takarítás és H.M.-kínai-vendéglős-szülinap között kiszaladtunk (idén harmadszor) Györgyfalvára megnézni, hátha mégis előbújt a várva-várt gomba. A szerencse most csak annyiban tartott velünk, hogy egy ködös-nyirkos szombaton 700 méterrel tengerszint felett és 350 méterrel Kolozsvár felett megláttuk a napot. Gyönyörű napsütés árasztotta el a legelőt, az alattunk levő város pedig olyan volt, mintha a felhők fölött sétáltunk volna.
Végül, fáradságos keresgélések után találtunk három óriáspöfeteget, de annyira nagyok és nehezek voltak, hogy ott kellett hagyjuk őket, bármennyire is szerettük volna hazagörgetni őket :). Komolyra fordítva a szót: az autópályaépítés során még előkerült néhány feleki gömbkő, szerintem lassan ezek az utolsó mohikánok a maguk nemében. A falu fölött egy kupacba össze vannak szedve, valakinek biztos valamilyen szándéka lehet velük. Csak remélhetem, hogy nem betonba akarják beönteni a természetnek eme posztmodern szobrászati alkotásait. Mindenesetre jobban éreztük magunkat ezen a szombat délutánon a napos györgyfalvi legelőn mint a sok kolozsvári aki nyirkos lakásban a tévé előtt elnökválasztási kampányműsort bámult. Tisztelet a kivételnek. És akkor még egyszer elmondom, hogy gomba nem volt...
A geocaching egy olyan szabadidős tevékenység melyen bárki résztvehet, legkönnyebben egy GPS helymeghatározó rendszer segítségével. A geocaching lényege, hogy egy jól lezárt ládikát a vállalkozó kedvű játékos elrejt egy általa kiszemelt, valamilyen szempont szerint arra érdemesnek ítélt helyen, és egy GPS készülékkel a megfelelő módon rögzíti a rejtekhely (ez a "cache") pontos koordinátáit. Ezeket az adatokat eljuttatja a geocaching nemzetközi honlapjára http://www.geocaching.com/ és már indulhat is a GPS-es kincsvadászat. Maga a kincsesláda általában egy vízhatlanul záródó háztartási dobozka, amely elég nagy ahhoz, hogy elférjen benne egy napló-füzet, egy kétnyelvű üzenet a megtalálónak (akár a véletlenül odatévedőnek is), egy íróeszköz és valami apró kis ajándék, ami a megtalálót illeti. Ebből persze az is következik, hogy a kincsvadásznak egy másik apró ajándékot kell magával vinnie, és a rejteket megtalálva a dobozban lévő tárggyal kicserélni, hogy a következő sikeres játékosnak se kelljen üres kézzel távoznia.
[HU] A középkori Kolozsvár egy körülbelül négy kilométeres várfallal volt körülvéve, bástyáinak (tornyainak) száma pedig meghaladta a 2o-at, és mindegyiket más céh védelmezte (varga, csizmadia, asztalos, szappanos, kerekes, fazekas, kőműves stb). A Szabók Bástyája egyike a kevés műemléknek, amely napjainkig megmaradt a régi kolozsvári várból. Nevét a szabók céhéről kapta, az ő feladatuk volt a torony karbantartása és védelme. A bástya a középkori vár délkeleti sarkán állt, első írásos emléke 1475-ből származik. Jelenlegi formáját 1627-1629 között, Bethlen Gábor idejében nyerte el, amikor egy villámcsapás miatt leégett és újjáépítették. Azóta Bethlen-bástya néven is ismert. 1707-ben Károlyi Sándor kuruc tábornagy felrobbantatta a bástyának a város felőli oldalát, 1709-ben a császári csapatok javíttatták meg. A bástyát 1924-ben restaurálták és múzeummá alakították, majd 1959-ben újból felújították. Az utóbbi évtizedekben az épületet elhanyagolták, bár a város vezetői mindegyre azt nyilatkozták, hogy szeretnék kihasználni ennek turisztikai lehetőségeit. Végülis 2007-2009-ben restaurálták és jelenleg itt található a Városkultúra Központ irodalmi kávézóval, előadóteremmel és kiállítócsarnokkal.
[EN] Medieval Cluj was surrounded by a 4 kilometer long fortification which had more than 20 towers. Every tower was defended of different guilds (tailors, shoemakers, catrpenters, soapmakers, wheelwrights, potters, masons etc). The Tailors' Tower is one of the few historical monuments remained from the medieval fortification of Cluj. It was named after the Tailors' Guild, who took care of and guarded this part of the city. It is located at the southeast corner of the old Cluj citadel and it was first mentioned in 1475. It was rebuilt between 1627 and 1629, after it was burned down after lightning strike, assuming its present form under the reign of Bethlen Gábor. Since then it is known also as Bethlen Tower. In 1707 hungarian anti-Habsburg rebel general Károlyi Sándor ordered to be destroyed, then imperial army repaired the tower in 1709. The tower was restaured in 1924 and transformed into museum, in 1959 there was another restauration. Deserted until 2007, the municipality of Cluj-Napoca undertook to include the tower in the city's touristic itinerary, financing its restoration. Nowadays the tower hosts the Centre for Urban Culture, with an exhibition space on the ground floor, a library and a conference room on the upper floors.
[RO] Clujul medieval era înconjurat de un zid de aproximativ patru kilometri care avea peste 2o de bastioane (turnuri). Fiecare turn a fost apărat de altă breaslă (croitori, cizmari, tâmplari, săpunari, rotari, olari, zidari etc). Bastionul croitorilor este unul dintre putinele monumente istorice care au mai rămas din cetatea veche a Clujului. A fost denumit după breasla croitorilor din Cluj, misiunea acestora a fost întreținerea și apărarea acestui turn. Bastionul reprezintă colţul de Sud-Est al cetăţii medievale și este amintit deja în anul 1475. Între anii 1627-1629, în perioada principelui Gabriel Bethlen, bastionul a fost reconstruit, - fiind ars din cauza unui fulger - ajungând la forma actuală. De atunci este cunoscut și sub numele de Bastionul Bethlen. În 1707 generalul rebel antihabsburgic Károlyi Sándor a dat ordin să se distrugă bastionul, apoi în 1709 a fost reparat de armata imperială. Bastionul a fost restaurat în anul 1924 şi transformat în muzeu, o altă restaurare având loc în 1959. În ultimele decenii bastionul a fost lăsat în paragină deşi au existat intenţii declarate din partea reprezentanţilor municipalităţii de a folosi potenţialul turistic al acestuia. Cu toate acestea, în 2007-2009 a fost restaurat si refuncţionalizat, iar în prezent el găzduieşte Centrul de cultură urbană, care cuprinde o cafenea literară, o sală de conferinţe şi spaţii expoziţionale.
A geocaching egy olyan szabadidős tevékenység melyen bárki résztvehet, legkönnyebben egy GPS helymeghatározó rendszer segítségével. A geocaching lényege, hogy egy jól lezárt ládikát a vállalkozó kedvű játékos elrejt egy általa kiszemelt, valamilyen szempont szerint arra érdemesnek ítélt helyen, és egy GPS készülékkel a megfelelő módon rögzíti a rejtekhely (ez a "cache") pontos koordinátáit. Ezeket az adatokat eljuttatja a geocaching nemzetközi honlapjára http://www.geocaching.com/ és már indulhat is a GPS-es kincsvadászat. Maga a kincsesláda általában egy vízhatlanul záródó háztartási dobozka, amely elég nagy ahhoz, hogy elférjen benne egy napló-füzet, egy kétnyelvű üzenet a megtalálónak (akár a véletlenül odatévedőnek is), egy íróeszköz és valami apró kis ajándék, ami a megtalálót illeti. Ebből persze az is következik, hogy a kincsvadásznak egy másik apró ajándékot kell magával vinnie, és a rejteket megtalálva a dobozban lévő tárggyal kicserélni, hogy a következő sikeres játékosnak se kelljen üres kézzel távoznia.
.
.
[HU] A szamosfalvi iszap gyógyhatását egyes kutatók már 1880-as években felismerték. A Szamosfalvi fürdő az 1930-as években élte aranykorát, nem sokkal miután dr. Dominic Stanca, egykori császári hadiorvos, feltaláló és termálvízkutató átvette a fürdő tulajdonjogát és vezetését. Páciensein tanulmányozta az iszap gyógyító hatását és csodával határos eredményeket ért el krónikus gyomorbántalmak és súlyos bőrbetegségek kezelésében. 1928-ban, az iszapkezelések hatásainak hírére betegek százai özönlötték el a fürdőt. Hétvégeken rendszeresen érkeztek a tele autóbuszok, majd 1929-ben miután bizonyos nagyarányú fejlesztések befejeződtek (melegvizes medence, masszázskabinok, az új vonatállomás), a fürdő híre külföldre is eljutott. Az 1940-es év háborút és emiatt csökkenő érdeklődést hozott, majd a háború utáni helyzet államosításhoz vezetett. Egy elég sikeres időszak következett az 1950-es évektől a hetvenes évek közepéig, amikor a gyógyhatásai mellett a kolozsváriak kedvenc strandoló- és napozóhelye lett. A 70-es évek közepétől az új, modern üdülőkomplexumokkal való versenyben a szamosfalvi fürdő lemaradt, egy lassú visszaesés következett, majd a 80-as évek végére jófórmán elhagyottá vált. Végül, 1990 után az állami tulajdonos nemtörődömsége és a bérlők tehetetlensége miatt összes látogatóját és teljes hitelét elvesztette.
.
.
[EN] The therapeutic effects of the Someseni muds had been previously identified by researchers back in the 1880’s. The Someseni Spa has known its heyday back in the 1930’s, shortly after they were founded by Dr. Dominic Stanca, former physician in the Kaiser’s army during the Great War, an ardent innovator, researcher, thermal waters explorer. He experimented with the curative effects of the muds on his patients, based on his previous lab results and he noticed in an initial stage the miraculous effects of it in the process of treating chronic gastro-intestinal diseases, afflictions of female genitals, serious skin disease such as psoriasis, arthritis. In 1928 hundreds of patients, enthralled by the curing effects of the mud baths, flooded the resort. The weekends brought busloads of people and later, in 1929, after the bigger investments were finished (hot water pool, massage chambers, the train station) the spa became know abroad. The year of 1940 brought military occupation and a shrinking market, while the postwar situation brought nationalization in 1949. A flourishing period commenced in the 1950’s through the mid 70’s when it was the town’s favorite poolgoing and sunbathing place, besides its medical components. When a strong competition emerged in the mid 70’s from the new, modern tourist housing and entertainment facilities of the times, the spa began its slow decay so that by the late 1980’s it was practically. Eventually, after, 1990, with a careless state management and a disastrous tenant, it gradually lost almost all its clientele and business credibility.
.
.
[RO] Efectele terapeutice ale namolului din Someseni au fost identificate de cercetatori înca din anii 1880. Baile Someseni si-au trait zilele de glorie în anii 1930, imediat dupa ce au fost preluate de dr. Dominic Stanca, fost medic în armata imperiala, inovator, cercetator si explorator de ape termale. A experimentat efectele curative ale namolului asupra pacientilor sai, si a observat efecte miraculoase în tratarea bolilor gastro-intestinale cronice sau a bolilor grave de piele cum ar fi psoriasisul si artrita. In 1928 sute de pacienti, entuziasmati de efectele curative ale bailor cu namol, au invadat statiunea. În weekenduri soseau autobuze pline si mai târziu, în 1929 dupa ce investitiile mai mari au fost finalizate (bazinul cu apa calda, cabine de masaj, gara feroviara) baile au devenit cunoscute si peste hotare. Anul 1940 a adus ocupatia militara si o piata în scadere, apoi situatia de dupa razboi a adus nationalizarea din 1949. A urmat o perioada prospera din anii 1950 pâna la mjlocul anilor 1970, când, pe lânga aspectul medical a fost si locul preferat pentru strand si plaja al clujenilor. La mijlocul anilor 70 a intervenit o puternica concurenta a noilor si modernelor complexe turistice, astfel Baile au intrat într-o înceata recesiune, apoi pâna la sfârsitul anilor 80 au devenit practic parasite. Pâna la urma, dupa 1990 datorita unui management nepasator si a unor chiriasi incompetenti si-a pierdut întreaga clientela si credibilitate.
Vasárnap Péterék felhívtak, hogy nem-e lenne kedvünk kimenni Tarnicára, mert ők már péntek óta kinn vannak és csak kettejükre maradt a főnöküknek a nyaralója. Na most itt tudni kell azt, hogy az utóbbi 20 év alatt a tarnicai gyűjtőtó egy régi-újgazdagokból kialakult zártkörű csoport magántulajdona lett ... mindazok akik annakidején csak úgy kijártak a tópartra halászni vagy fürödni elmaradoztak, mert ma már egyszerűen nem lehet a tavat megközelíteni a körülötte lévő beépített telkektől. Őszintén szólva én nem is igazán szeretek oda kimenni: annyira idegennek és betolakodónak érzem ott magam a sok orvos, ügyvéd és sikeres üzletember telke között, hogy attól félek valaki még magukfajtának tekint és kezelésért, tanácsért vagy kölcsönpénzért fordul hozzám :). Persze kezelést és tanácsot is adhatnék bármelyiküknek ...
.
.
Szóval kimentünk, és rövid reggeli után uszályra szálltunk és kitutajoztunk a tóra. A tarnicai magántutajokat nagyjából úgy kell elképzelni mint két valamilyen tetszőleges méretű fémszerkezetre hegesztett gáztartályt aminek a felszíne le van padolva. Akkorák is vannak, amelyekre egy kisebb ház is ráférne, sőt felszínen is tartaná azt. A szóbanforgó tutajra egy kis egyenáramú (akkumulátoros) csónakmotor volt szerelve, amely lehetővé tette a navigációt evezőlapátok nélkül is. A tutajjal együtt járt egy egyszemélyes műanyagcsónak amit aztán kisajátítottam magamnak és onnan játszottam el Az öreg halász és a tengert.
Hemingway fentemlített kisregényével Pulitzer díjat fogott ki, én azonban az alakításommal csak a Péter édesapját akasztottam meg, félórát elkínlódtunk amíg rájöttünk, hogy az ingujjából a horgot nem lehet kivenni anélkül hogy az ingét elvágjuk. Szerencse, hogy nem a bőrébe kapott bele a horog. Merthogy a tarnicai tavon úgy kell halászni (ezt most tanultam), hogy a csónakból-tutajról a part felé kell nagyot hajítani a horoggal, aztán gyorsan magad felé tekerni a zsineget aminek a végén van valami furcsa mozgó figura amiről a halak azt hiszik hogy szitakötő (?) és utánakapnak, felakadva a horogra. Ilyen egyszerű. Csak Tóni bácsi ült rossz helyen. Többet aztán nem is mertem dobálózni, inkább csónakba száműztem magam s onnan aztán nyugodtan horgászhattam. Végül ki is fogtam is egy vézna sügért (?) amit gyorsan visszadobtam mielőtt valaki meglátott volna vele.
.
A folyó, amiről itt beszélünk csak tévesen Szamos, hiszen a Szamos igazából Désnél alakul ki a Kis- és Nagyszamos egyesüléséből. Kolozsváron is csak a Kis-Szamos folyik át, ez pedig nem sokkal a város fölött, Gyalunál alakul ki a Hideg- és Meleg-Szamos találkozásából. A tarnicai duzzasztógát tehát a Bihari-hegység belsejéből fakadó Meleg-Szamos egyik mesterséges tava. A 215 hektárnyi vizet felfogó ívalakú gyűjtőgátat 1974-ben adták át, elsődleges célja a 45 megawatt teljesítményű vízierőmű segítségével előállított energia szolgáltatása volt. A gát magassága 97 méter, a felső hossza 237 méter és 70.000.000 köbméter vizet képes felfogni. Szóval itt voltunk horgászni és egyáltalán nem estem hasra tőle. Mert keserű szájízzel gondolok rá és nem tudok belenyugodni abba, hogy egykori és mostani opportunisták bekerítettek egy olyan helyet ami tulajdonképpen nem az övék, de sajnos a kerítések miatt már legkevésbé a miénk.
Az első Vonnegut-regényemet - persze mi mást, mint az Ötös Számú Vágóhíd-at - 2007-ben olvastam először, pontosan abban az évben, amikor Kurt Vonnegut nyolcvannégy éves korában elhunyt. Nekem bezzeg fogalmam sem volt róla akkor, hogy meghalt. Akkoriban hallottam róla először. Az akkor olvasott Schlachthof Fünf főhőse, Billy Pilgrim a Tralfamador bolygó lakóitól tanulta azt, hogy életünk nem egymást követő események láncolata - ahogy azt mi látjuk - hanem minden egyes pillanata egyszerre létezik, múlt, jelen és jövő egyszerre meghatározott és mint eleve létező megváltozhatatlan. Valahányszor valakinek a haláláról hallanak, a tralfamadoriak megvonják vállukat és így szólnak: „And so it goes”. Vonnegut tehát - most tudom meg - meghalt, még mielőtt olvastam volna tőle valamit. Így megy ez.
.
.
Vonnegut, azt mondják a kevésbé termékeny írók közé tartozott: tizennégy regény, háromkötetnyi elbeszélés, pár esszé- és visszaemlékezés-kötet fűződik nevéhez. Ez azonban írói értékén semmit nem változtat. Humanista (szekuláris humanizmus) világnézete, bölcs társadalomkritikája, kritikus, de ugyanakkor a kíméletlenségig őszinte egyénisége, szarkasztikus humora, és sajátos hangulat- és világteremtő képzelete vitathatatlanul a legnagyobb hatású 20. századi irodalmi egyéniségek közé emelte. Ellenlábasai szerint alapvetően kommunisztikus, Amerika- és kereszténységellenes eszmeisége – népszerűségével párosulva – felelőssé tehető a 20. század végének amerikai társadalmában bekövetkező morális válságért. Magyarul valamennyi regénye, két-két önéletrajza, elbeszélés- és esszékötete is megjelent. Több regényét saját maga illusztrálta hanyag vonalvezetésű, egyéni rajzaival. 2007 április 11-én meghalt azon okból kifolyólag, hogy hetekkel azelőtt manhattani otthonában elesett és beütötte a fejét. Így megy ez.
.
.
Kereséseimre választ kapva hiderült, hogy a Galápagos egyszer már megjelent magyarul, ki tudja miért Második édenkert címen, 1993-ban. A regény főhőse és első személyű elbeszélője Vonnegut képzeletbeli alteregójának, Kilgore Troutnak a fia, sőt annak szelleme. Ez itt nálam kissé komplikált, de Vonnegutnál valamivel tisztább (legalábbis egy idő után). A történet 1986-ban kezdődik, amikor egy pénzügyi válság során elfogy a világ pénze (ismerős, nem? ). Annyira elromlik a helyzet, hogy az emberek egymás ellen fordulnak a mindennapi betevő falatért, mindaddig amíg maga az emberiség teljesen kipusztul a Földről. Illetve kipusztulna, ha egy kis csoport felfedező szellemű regényhős nem szenvedne hajótörést a Galapagos szigetcsoport Santa Barbara nevű szigetén, ahol aztán elkezdődik az evolúció legmagasabb foka (Vonnegut szerint), az involúció. Tehát mindenki meghal, csupán véletlenségből van az, hogy néhányan nem. Így megy ez.
.
.
A regény (hát jó, akkor Kilgore Trout fiának szelleme) elmeséli, hogy a katasztrófa után mi történt az emberiséggel. Egymillió év múlva az emberek agyveleje igen kicsiny térfogattal fog rendelkezni, testüket szőr fedi, végtagjaik elcsökevényesednek, és Galápagos szigetén élnek majd, tengeri hallal táplálkoznak, és, jól fogózz meg: most először kerül az emberiség olyan állapotba, amikor elégedett sorsával. Vonnegut szerint az emberiség legnagyobb ellensége az a túl sok agyvelő amivel rendelkezünk - tehát a fejlődés mértéke nem igazán tud lépést tartani velük, ezért van annyi szörnyűség és háború. A regény olvasása során olykor meg kell állni néhány pillanatra, hogy beérjen és aztán magával ragadjon a történet, tehát a Galápagos semmiképpen nem egy könnyű olvasmány, de aki már olvasott Vonnegutot, annak talán könnyebben megy. Most már akkor azt hiszem Vonnegut is bekerült a klasszikusok közé, mert meghalt. Így megy ez.
.
.
Egymillió évvel ezelőtt még a legszegényebb államnak is olyan arzenálja volt, amelyet ma senki sem tudna megtervezni. Többé senki nem ilyen okos. Igen, és egymillió évvel ezelőtt folyton használták is a fegyvereket. Amikor én éltem, egyetlen nap sem múlhatott el úgy az egész bolygón, hogy egyszerre legalább három helyen ne háborúztak volna. (. . .) A mai ember jámbor és kiegyensúlyozott. Miért? Mert az evolúció levette róla a kezét. A Galápagos-szigeteken ugyanis létrejött az első, sorsával elégedett emberi kolónia. Most már magam is úgy vélem, az univerzum ezen alkatrésze, a Föld, örökkön-örökké eljár tengelyén. Ma, és míg világ a világ. Mellesleg, a ma élő emberek is körülbelül ugyanannyit nevetnek, mint a hajdaniak, pedig összezsugorodott az agyvelejük. Napoznak kint a fövenyen, egy rakáson. Valamelyikük elfingja magát. Erre mind csak nevet és nevet, majd megszakadnak. Akárcsak egymillió évvel ezelőtt. Így megy ez.
