Sátorozzunk ???

.

Indulás előtti bejegyzésem annyira optimista hangon íródott, mintha legalábbis sosem hallottam volna a weatherchannel-ről, sem a google időjárásjelentőjéről, sőt a ProTV Busu-járól sem. Pedig hallottam, sőt néha naponta figyelem őket, ám hiába, az ember ha megbeszél a barátaival egy kirándulást - főleg egy olyan sátorozást ami elég komoly előkészületet feltételez - nem mondhatja utolsó percben vissza: mondhat google, Busu, weatherchannel akármit. Múlt szombaton annak ellenére, hogy sejtettük, tudtuk a rossz időt, mégis kimentünk a Vigyázó alá, Székelyjó nevű falu mellé sátorozni, arra gondolva, hogy az idő nekünk nem árthat, mi már mindennel fel vagyunk szerelve. Indulás előtti nap azért potomáron még a Jysk-ben (ejtsd jüszk, egyetlen világjárt barátom szerint) vettem két esőköpenyt, az enyém a képen is látható, ami végülis igazán jól fogott, ergo thanx google, busu stb.

.

.

Első két napon nem is emlegettük az esőt -mindannyian tapasztalt babonásan-naiv sátorozók vagyunk - arra gondoltunk, hátha valami félreértés során minket kikerül a rosszidő. A mesebeli számú harmadik (amúgy baljós) napon elindultunk újra a hegyre - persze nem azzal a szándékkal, hogy megmásszuk, amint azt két nappal azelőtt tettük - csupán a séta kedvéért. Három-négy kilométer után vissza is fordultunk, akkor már esőköpenyekbe öltözve, de még minig nem beszéltünk az esőről, csak éreztük, csessze meg. Visszaérve és minden eshetőségre felkészülve azért a P. nejlonfóliáját kihúztuk négy kifeszített karóra - just in case. Lehet, hogy a velünkszületett babonaságot itt rontottuk el: még ki sem volt húzva rendesen a sátor, s az eső máris elkezdett ömleni. Ennyi kellett nekünk mostmár: a ponyvasátor fel lett húzva és a rossz időt kijátszandó leültünk whistezni . . . Kártyáztunk, kártyáztunk, azonban minden körben érezni lehetett a párás nejlon-alatti levegőben azt, hogy mi most nem is annyira egymás ellen játszunk, mint amennyire mindannyian az eső ellen. Én legalábbis meg voltam győződve, hogy ha nyerek, eláll az eső. Végre nyertem egy wisztpartit, és az eső elállt. Nasztán :)

.

.

Ki nem fejezhető örömömben - a Természettel való fogadásomat persze akkor senkinek el nem mondtam - rögtön tüzet szerettem volna ott helyben gyújtani. Hogy miért, nem tudom. Sejtem, hogy nemcsak én voltam ezzel így: egykori tűzrakó ősapánk sem csak olyankor rakott máglyát amikor félt vagy éhes volt, hanem akkor is amikor ünnepelt (lásd mennyire hasonlítanak a tűzrakáskor felpattanó szikrák a mai tűzijátékokhoz). Akkor, azon - wisztben soha azelőtt - megnyert kártyaparti után kellett volna NEKEM az esőt végleg legyőzni, eltaposni a TÜZEMMEL, éppen azért mert minden vizes volt: fa, papír, gyufa. A tüzem már lángrakapott volna, amikor sógórnőm, E. és persze barátom P. odajöttek ők is tüzet rakni. Amíg volt annyi erőnk és kitartásunk, hogy a tüzet tápláljuk, az ESŐ békénhagyott. Lehajtott fővel, de becsületesen bevallom, hogy én voltam az, aki elsőnek feladtam: a fekete nyomasztó égbolt és a cipőmbe beszivárgott nedvesség legyőzte azt az optimizmust amivel két héttel azelőtt készülni kezdtem erre a kirándulásra és bebújtam a sátorba lefeküdni. Az eső, (bosszúképpen - mivel kártyában elvertem :) egész éjjel szabdalta a sátrat, de olyan erővel, hogy a szemem hajnalig le sem hunytam. Reggelfelé, hatóra körül végleg feladtam a játszmát: kimentem az esőbe és elkezdtem csomagolni. Az eső, talán életemben először, győzött. Nem győzött le árvízkor Kisbányán, amikor két hétig esett, és én tizenkétévesen mulattam rajta. Nem győzött le Torda mellett katonaként amikor éjjeliőrködve a lövészárkom megtelt esővízzel és én akkoris mulattam rajta. Most megbosszulta magát és szégyenszemre autóstól, sátorostól, felszerelésestől hazakergetett: bebizonyította nekem, hogy ilyen esetben egy ötödikes gyerek vagy egy suhanckorú kiskatona esetenként többet ér mint egy magamfajta negyvenötéves balfácán.

.

.

Tehát most megtanultam a felszerelés kiválasztásának alapszabályát: mindig a várható legdurvább körülményekre kell készülni. Sátorozáskor inkább legyünk egy kicsit túlbiztosítottak, mint alulbiztosítottak. Ez persze érvényes magára a sátorra is. Érdemes megfontolni, hogy hol, milyen körülmények között kell a sátorra, mint menedékre számítanunk. Aki elsősorban sivatagi felfedező, vagy aki olyan helyekre szeret menni ahol magas a páratartalom (pl. tengerpart), annak a ventilláció az elsődleges szempont. Olyan sátrat keressen, melynek nagy ablaka, tetőszellőzője és persze hálós ajtaja is van. Ha viszont különböző időjárási körülmények között sátorozunk, és néha még viharokra is számíthatunk, akkor olyan sátrat válasszunk amely a legkíméletlenebb téli körülmények között is megállja a helyét. Akkor is felkészültnek kell lennünk, amikor valami nagyon váratlan üt be. Szerintem a legjobb választásnak ebben az esetben egy duplafalú, 3 évszakos iglusátor tűnik. Ez az ún. négyszemélyes iglusátor nem túl nagy ahhoz, hogy a szél beleakadjon, sem túl kicsi ahhoz, hogy éjszaka hozzáérjünk a falához és ezzel áteresszük a beszivárgott, vagy akár csak becsapódott vizet a külső vászonról a hálózsákunkra, ezért ideális méret két sátorozó számára.

.

.

A sátor kevés törődés igényel, viszont annál többet nyújt. A jól karbantartott, minőségi sátor évekig megbízhatóan szolgál. Első, fenti képen látható sátramat 26 évvel ezelőtt vásároltam, és merem állítani, hogy kisebb javításoktól eltekintve mai napig is jobban védene eső és hideg ellen, mint bármelyik a két újabban vásárolt sátraim közül. Figyelembe kell venni, hogy amikor sátorhelyet keresünk, sima, vízszintes területet válasszunk. Tisztítsuk meg a kiválasztott helyet a törmeléktől (fenyőtoboz, gallyak, kisebb kövek), melyek nem csupán a hátunkat bökdösik alvás közben, de a sátor alján is bökdöshetnek kisebb-nagyobb lyukakat. Ha lehet, használjunk aláterítéket a sátor aljának megvédésére. Amikor bemászunk a sátorba, a cipőt, papucsot stb. (és a talpára ragadt dolgokat) hagyjuk kint. Sátorbontáskor, egy kefe vagy rongy segítségével takarítsuk ki, mielőtt a belső merevítést kivennénk. A sátor lebontásánál a gumiszalaggal összekötött rudazatot először középen húzzuk szét. Ezzel a módszerrel egyenletesen oszlik meg a feszültség a gumiszalagon a tárolás során. A sátor összecsomagolásánál ne mindig ugyanazon élek mentén hajtsuk össze. Ezek az élek az évek során maradandóak lesznek és azokon a helyeken törékennyé válik az anyag. Utolsó tanácsként pedig mindig vegyük figyelembe Murphy törvényét: ami elromolhat, az el is romlik, illetve az Andersen-féle axiómát: ami nem romolhat el, az is elromlik, mindezt pedig a sátorra, a felszerelésre és főleg az időjárásra is vonatkoztassuk, így nem érhet meglepetés.

.