2008. április 20., vasárnap

Kakukksaláta egylejes pungában


Ma a Túri-hasadékba tett kirándulásunk alkalmával a Bükkben kötöttünk ki :). Hát ez nem semmi. Viszont, - ha már ilyen balfácán voltam és nem találtam meg (még a Google-térképen sem) a Túri-hasadékot - annyi szerencsém volt, hogy szedhettem a bükki csillagvizsgáló alatt egy adag kakukksalátát, habár még azt sem én találtam meg, hanem Melinda. Viszont a gyűjtés technikája nekem jutott eszembe, hiszen annyira szaporátlan lenne szálanként szedni, hogy ahhoz biztos nem lenne türelmem, csomónként kitépni csak sáros-gyökerestől kehet, így aztán megalapoztam a kakukksalátaszedés új, forradalmasított módszerét: svájci bicskámmal jófórmán sarlózom a salátát. Három-négy ujjal összefogok egy adag salátalevelet, majd a jobb kezemben tartott bicskával elvágom a szárukat. Így egyszerre tíz-tizenöt levél is kerülhet a szatyorba, ami azt jelenti, hogy röpke tíz-tizenöt perc alatt tele lehet szedni egy egylejes pungát.


Persze, hogy nem tudjátok, mi az egylejes punga :). A punga nem más, mint a pix, a blokk és a buletin közeli rokona, ami minden becsületes kolozsvári számára elengedhetetlen tényezője volt a hetvenes évek mindennapjainak. Tehát, a gyengébbek kedvéért, a punga órákig tartó sorbanállás után megszerzett élelmiszerek bónuszaként 1 lejért megvásárolható nejlonszatyor volt 1978-ban. Évente a punga tíz-húsz banival drágult, - ki mondta, hogy akkor nem volt infláció -, olyannyira, hogy a nyolcvanas évek végén magam is így kértem a boltban: - Csókolom, kérek szépen egy egylejes pungát. - Három lej. - Tessék, itt van a három lej, és köszönöm szépen. Mindezt nem panaszképpen említem, sőt. Volt egy ismerősöm, aki éjszakai váltásból kijövet beállt a kenyérsorba, és miután háromóra sorállás után kijött egy lapos, kőkemény kenyérrel, boldogan újságolta: te, olyan szerencsém volt, képzeld, az utánam sorbanálló öregasszonynak már nem is jutott kenyér ... Szóval ilyen idők voltak, ennyi az egész.


.
Most azonban az idők változtak, hál'Istennek. Az egylejes pungát ingyen osztogatják. A kenyér sem kőkemény már. Az információhoz is könnyebben hozzá lehet most már jutni . . .
.
A könnyen megszerzett információ viszont cseppet sem bizalomgerjesztő. Ugyanis abból hamar rájövünk, hogy az ingyenkapott egylejes punga tönkreteszi a környezetünket és tágítja a fejünk fölött az ózonlyukat, a kőkemény rozskenyér pedig sokkal egészségesebb (és ne is mondjam, hogy drágább) mint az omlós, puha fehérkenyér. A kakukksaláta pedig, hajaj, a kakukksaláta, hát az az egyik legegészségesebb táplálékunk. Mert bió. S akkor most jövök én, a Modern Világ óriási fogaskerekei közé beszorult cseplinségemben, és megkérdem: tessék mondani, mennyibe kerül egy egylejes punga?
.

.

Különben a kakukksaláta ködbefoszló gyerekkorom szívből utált eledele, ami nem más, mint a jobb helyeken ma úgynevezett salátaboglárka. Ugyanúgy szoktuk elkészíteni, levesnek, mint a kerti salátát, rántással és púposrántotta-kockákkal. Gyerekkoromban azért nem volt nagyon bizalomgerjesztő, mert drága édesanyám néha benne felejtette a bimbókat, amik aztán fövés közben kinyíltak, és én elképzelhetetlennek tartottam akkor, hogy virágot egyek. Utólag rájöttem, hogy nem volt igazam, habár az ehető virágok közé sorolt krizantémot és büdöskét még mindig nem volt gusztusom megkóstolni. Ám ki tudja, mit hoz a jövő?


Nincsenek megjegyzések: