2007. október 15., hétfő

Zip Land Camera, a Polaroid


Ahogy a sportcipő Adidas és a fénymásoló Xerox, úgy Polaroid az instant fénykép. Gyerekkorom technikai fantáziájának a csúcsát jelentette az, amikor azt a képet, amivel K.Z. tanár úr fotókör-laborjában órákig el tudtunk pepecselni, egy ilyen Polaroid pillanatok alatt papírra tudott varázsolni, ráadásul színesben (!!!). Persze, kinek is volt akkor Polaroidja Romániában ... hát azoknak, akiknek később videójuk :). Ezek a ma már megszokott, vagy inkább elavult háztartási cikkek akkor nem is luxuscikknek számítottak, hanem sokkal inkább megélhetési forrásnak. És bizony ismertem olyanokat, akik, ha nem is Polaroidból, de Panasonic videóból Pata utcai lakást vettek.


A Polaroid tehát elsősorban egy fényképezésben használt direktpozitív képrögzítési eljárás neve. Lényege, hogy olyan, tömegek által művelhető fotóeljárást kínál, amely a laboratóriumi munkák elkerülésével, azonnal kész pozitív képet ad felhasználójának. A Polaroid szó a Polaroid Corporation cég bejegyzett védjegye, ezért más cégek/személyek semmilyen hasonló terméküket sem jogosultak így nevezni. A nyolcvanas években a Kodak cég is beszállt az instantgépek gyártásába. Saját géptípusa, illetve az eljárás, mellyel a szerkezet a képet rögzítette olyannyira hasonlított a Polaroid Corporation által gyártott termékekhez, hogy az pert indított a Kodak ellen, lopással vádolva meg a céget. Az ítélethirdetés 1986. január 9-én történt, a bíróság a Polaroid javára döntött, a Kodaknak komoly büntetést kellett fizetnie és azonnali hatállyal befejeznie az instantgépek gyártását és forgalmazását.

Nincsenek megjegyzések: