2008. március 26., szerda

Apollinaire: Le Poète assassiné



Ezerkilencszázhatvanhat augusztus huszonharmadika

Ezen a napon ünnepelte volna (már ha) nyolcvanhatodik születésnapját Guillaume Apollinaire, ha a spanyolnátha nem viszi harmincnyolcévesen a Pére Lachaise-be, Jim Morrison mellé. Illetve elé. Mert Morrison csak utólag drogozta magát be oda. Huszonnyolcévesen. De akkor nagyon.  És most már együtt nyugszanak a Pére Lachaise-ben, vagy, ahogy én ismerem őket: nem nyugszanak. Tehát én majdnem kortársuk vagyok nekik. Ilyenkor nagyon büszke vagyok magamra. Nem azért, mert kortársak lehettünk volna, hanem azért, hogy túléltem. Őket. Több vagyok mint huszonyolc, sőt, több harmincnyolcnál is mert a spanyolnáthát azóta kiirtották és nálunk a suliban soha nem árultak drogokat. Tehát Apollinaire akkor még nem igazán ismerte ezeket a rohadt spanyolokat a rohadt náthájukkal, amikor harmincnegyedik születésnapján, 1914-ben augusztus huszonharmadikán a Japán Császárság hadat üzent Németországnak és elfoglalta a Shandong-félszigetet. Vagy fordítva. Ezeknél a japánoknál sosem lehet tudni, akárcsak a spanyoloknál. Novemberre a japánok már megszállták a német császár kínai és csendes-óceáni birtokait. Na most, hogy figyelt-e Kostrowicki lengyel grófnő fia, mármint Apollinaire a német császár kínai birtokaira, azt nem tudhatom, de hogy a világháború méreteit a saját bőrén tapasztalta nem sokkal utána, az is biztos. 1916-ban, mint ifjú önkéntes csak úgy üldögélt a lövészárokban békésen, kubista dallamokat fütyörészve és a Mercure de France című újságot olvasgatva, amikor a német császár egyik katonája, aki nagyon mérges volt a japánok és a kínaiak miatt, elhajított egy kézigránátot, és annak egy szilánkja fejentalálta a Költőt. Megoperálták, és egy vaspántot helyeztek a fejére, (koponyám gyermeke te lettél szép Minervám, örökre koronám a vérem csillaga - Vas István fordítása), de korábbi egészségét és önkéntesi daliaságát már nem nyerte soha vissza. Mégis a spanyolnátha vitte el, pedig csak félévvel azelőtt nősült. Nem érte meg tehát a hatvannegyedik születésnapját sem, amikor augusztus huszonharmadikán a szovjet hadsereg Iasi–Kisinyov offenzívájának sikere nyomán Románia hivatalosan kapitulált, és megtámadta addigi szövetségeseit, a német és magyar csapatokat. Pedig Guillome mester világpolitikailag is tudott volna egyet-mást hozzáfűzni a dolgokhoz a japán, kínai és spanyol tapasztalataiból. De ő akkor már Jim Morrisont várta a Pére Lachaise-ben. Sőt várta 1966-ban is, amikor én egy fényképet dedikáltam nagymamámnak. Pedig akkor a Gyíkkirály még csak az első Doors lemezen dolgozott. Várta Apollinaire Jimet augusztus huszonharmadikán, hogy a szülinapi tortáján Light My Fire. De akkor Jim még nem ment. Csak öt év múlva. Engem nem hívtak meg, mert akkor még nem is ismertem őket. Különben is az augusztus huszonharmadikákat mindig leszartam :).

Nincsenek megjegyzések: