2008. február 10., vasárnap

Első alkalommal az Árpád-csúcson




Vasárnap ketten Péterrel kimentünk a Bükkbe, csakhogy akkor nem gondoltuk, hogy az Árpád csúcson fogunk kikötni. Új helyre szerettünk volna menni, mindketten kissé unjuk a Brüll-kilátót és a 66-os utat. Az autót a régi menedékháznál hagytuk és keresztülvágtunk Újgazdagfalván :). A székelyek az ilyen falut úgy hívnák: Tolvajos. Valamikor 3-4 büszkén-románosan kicicomázott ház állt itt, a tulajdonosai a pincében laktak és az emeletet tiszta- illetve vendéglakásnak tartották. Most azon a helyen, a régi menedékház feletti réten egy többszáz villából álló falu díszeleg: Bunkósdorf.

A falun áthaladva a turistajelzést követve egy fenyvesen mentünk keresztül. Miután a fenyvesből kiértünk, párszáz méter bükkös ösvény baloldalán egy forrást találtunk. Emlékeztem rá, valamikor Melindával sokat jártunk erre, autónk nem volt és a Hajnal-negyed végállomásától jöttünk gyalog erre. A forrás nevét nem tudom, apámtól kérdeztem régebb, ő sem tudta. Ezt elhagyva felértünk a fenti képen látható fához, ahol a turistajelzések elválnak, a piros-fehér felmegy a gerincre a Mikes-házakhoz, a kék-fehér pedig a Majláth-kút érintésével az Árpád-csúcsra visz. Persze hogy a kék-fehéren mentünk tovább, régóta birizgálja a fantáziánkat az Árpád-csúcs, de egyikünk sem volt ott soha.

Ez itt egy Google-Map térkép amire én aztán rárajzoltam a hozzávetőleges trasszét. A sárgával beírt objektumok rajta vannak az internet-térképen. Én csak a nevüket írtam oda, meg a görbe vonalat rajzoltam be. A cím ahol eredetiben meg lehet nézni ezt a vidéket: ez. "Üdv a Google térképén! A balodali vezérlőelemekkel lehet tetszőleges pozicióba és nagyításba navigálni a térképet, a jobb felső sarokban pedig a térkép típusát (vektoros rajz, műhold felvétel, hibrid, vagyis mindkettő) lehet kiválasztani. A vektoros rajz Magyarországról elég szegényes, de a műholdas felvételek elég szépen lefedik az egész országot. Egy pixel kb. 10 méter lehet, így a legkisebb falu is megtekinthető!" (google).


Ez a híres Majláth-kút. Vagy Fantana Bilascu, ahogy rá van írva, de itt nem kell az ilyesmit készpénznek venni. Érdekes módon az alsó, alig kiovasható szövegben a híres román tudós, a román fogászati iskola megalapítójának a neve így van bevésve: Bilasku. A címfeliraton is látni lehet, hogy az S betű utáni rész ki lett ütve és becementezés után újra lett írva.

Csak feltételezem, hogy akiről tulajdonképpen annakidején ezt a forrást elnevezték az gróf Majláth Gusztáv Károly (1864 – 194o) erdélyi római katolikus püspök. "Nagy figyelmet szentelt az oktatásnak és nevelésnek. Magánvagyonából és papi jövedelméből tanulmányi segélyeket osztott, támogatta az iskolákat és ifjúsági lapok megjelenését. 1919-ben mozgási szabadságát korlátozták: megtiltották, hogy lakását elhagyja, és látogatókat fogadjon. 1925-ben a kisebbségi egyezmény állandó megsértése miatt panasszal fordult a Nemzetek Szövetségéhez. Amikor Románia diplomáciai kapcsolatba lépett a Szentszékkel, a román kormány olyan követeléseket fogalmazott meg, amik hátrányosan érintették volna az erdélyi magyar hívőket (például a Székelyföld egy részét a bukaresti egyházmegyéhez akarták rendelni). Ezért Majláth püspök – Glattfelder Gyula csanádi püspökkel és Raymund Netzhammer bukaresti érsekkel együtt tiltakozást fogalmaztak meg." (wiki)


Ez pedig az Árpád-csúcs. Nem kimondottan erre számítottunk. Már tovább akartunk menni a nyíl irányában, dehát lefele mentünk volna, meg aztán olyan csúcsszerű kinézése is volt. Fel kellett hívjam apámat, hogy konfirmálja azt hogy valóban az Árpád-csúcon vagyunk. Nagyon sokszor jártunk errefelé, elmentünk tőle száz méterre rengetegszer, csak éppen nem tudtuk, hogy ez az Árpád-csúcs. Általában a Kis-Magura tetején képzeltük el, ami az is itt van kb. 1,5 kilométerre. Mindenesetre nagyon szép túra volt, visszafelé átjöttünk a Nyugat-Mikesi-Házak tanyán és a piros-fehér sáv jelzésen jöttünk vissza.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Kedves Mobellino
Szeretnék kuldeni neked egy 1939 s fényképet a Fantana Bilaskuról. Mi az emailjed?

Fenyvesi Attila / São Paulo/ Brazilia