1997. május 25., vasárnap

Gilles Néret: Salvador Dali 2

GILLES NÉRET:

SALVADOR DALÍ


1904-1989

A Benedict Taschen Kiadó
1994-es angol nyelvű kiadásából
fordította:



Hosszú B. Andersen

(egyszer amikor Word-ot és angolt akart tanulni egyszerre)

Második rész: A SZERELEM MEGPRÓBÁLTATÁSAI


A művészi kölcsönzés, mely minden kezdő számára oly fontos, vége felé közeledett. Dalí olyan tárgyak alkotására érzett erős ösztönzést, amelyek telítve vannak a kor szexuális jelképeivel. Az egymásután napvilágot látó művek, mint A méz édesebb a vérnél (1926) és a Gyászos játék (1929) - utóbbinak egyik alakja ürülékkel összekenve -, botrányt okoztak Barcelonában, és összevont szemöldököket a párizsi szürrealisták körében. Dalí alig múlt húszéves, amikor munkájának érettsége már nyilanvalóvá vált. Új képei egy fajta genetikai kódot tartalmaztak, amely későbbi munkáiba rendszeresen átöröklődött.


A méz édesebb a vérnél 1926

A nevét beárnyékoló botrányok ellenére a katalán kritikusok lelkesedve és türelmetlenül figyelték, mint hódítja meg az új sztár-festő a nagy szomszédot, Franciaországot. Egyikük így írt: Kevés fiatal festő mutatkozik be akkora magabiztossággal, mint Salvador Dalí, Figueras város szülöttje . . . Ha most Franciaországgal szemez, azért teszi mert megvan hozzá az alapja. Mit számít, hogy Ingres finom ceruzáját vagy Picasso kubista fapálcáját használja ahhoz, hogy a lángot felszítsa?
A Dalí által kivetett hálóba gyűlni kezdtek a szürrealisták, az ifjú katalan hóbortos személyisége éppúgy vonzotta őket, mint szexuális és szkatologikus utalásokkal telített műveinek erőszakossága. Az üzletember Camille Goemans 3000 frankot küldött neki három olyan festményért amelyet Dalínak kellett kiválasztani, majd bejelentette, hajlandó kiállítani Dalí összes művét párizsi képtárában. Életbevágó dolgok történtek vele akkoriban, viszont mind elhalványult egy különleges esemény mellett, amikoris meglátogatja egy szürrealista társaság Luis Bunuellel az élen, és köztük van René Magritte nejével de főleg Paul Eluard és annak felesége, Gala.


Paul Eluard portréja

Dalí meghatódott Paul Eluard látogatásától, hiszen André Bretonnal és Luis Aragonnal együtt ez kiemelkedő alakja volt a szürrealista mozgalomnak. Dalí már futólag találkozott vele azelőtti télen Párizsban, de most az ifjú katalán rögtön elkezdett dolgozni Eluard arcképén, meghintve a már ismert allúziókkal, mint oroszlánfej, hangyák és tücskök. Akárhogyis, ekkor lépett Gala az életébe, ez volt a reveláció amelyre Dalí oly rég várt. Gala testesítette meg gyerekkori álmainak Galuskának keresztelt, majd az Ampurdáni lány-ban és sok más munkájában megfestett nőalakját. Nem lehet tévedés, olyan háta csak neki volt és teljes felépítése egyezett az addig Dalí által festett vagy rajzolt nőkkel. Titkos életé-ben ekképp írja le: Testének még mindig gyerekes hamvassága volt. Vállából és combjából egy serdülőnek az atletikus feszültsége áradt. Viszont a hátának hajlata roppant nőies és határozott volt, végtelenül karcsú kötőjelként kötve össze felsőtestének erőteljes és büszke hajlatát gyengéd farával, melyet darekának túlzott karcsúsága még jobban kiemelt és kívánatosabbá tett.


Galarina 1944-45

Most itt meg kell jegyezni, hogy addig Dalít egy alig több mint szoros barátság fűzte Lorcahoz,olyan barátság ami egyre erősödött. Kétségtelenül a két fiatalember kölcsönös vágyat érzett egymás iránt művészi felfedezésekre. Dalí szeretőjének költői útkeresését saját művészi kutatásai visszhangjaként fogta fel. Mindenesetre ez a barátság fokozatosan szerelmi szenvedéllyé alakult a granadai költőben, teljesen felkavarva a fiatal katalán festőt. Később a Les Passions selon Dalí-ban így ír erről: Amikor García Lorca magkörnyékezett, iszonyattal utasítottam vissza. Ismerve Dalí fikció iránti vonzódását, sosem fogjuk megtudni, mi is történt a két fiatalember között. Annyi bizonyos, hogy Dalínak addig elenyésző tapasztalata volt nőügyekben, és hogy ez munkájára igen jó hatással volt. Mindig azt hangoztatta, hogy szüzen ismerte meg Galát.
A történelmi találkozást egy őrültségi roham kísérte. Dalí olyan állandó egzaltációs állapotban volt, hogy amikor Galához kezdett beszélni, szavai beteges röhögésbe fulladtak. Ahányszor elváltak olyan nevetőgörcs vett rajta erőt, hogy már abban a pillanatban a földön fetrengett, amikor Gala hátat fordított neki.





Gyászos játékok 1929

A Gyászos játékok (1929) című festménye akkora riadalmat keltett ürülékkel összekent nadrágjával a szürrealisták körében, hogy felmerült a kérdés, vajon nem-e koprofág Dalí. Elvakította őket egy szkatologikus részlet, míg Dalí számára a bepiszkított alsónadrág csupán egy olyan tényező volt, amely sok más hasonlóval együtt botrányt kellett okozzon. Azt a botrányt, amit a szürrealisták maguk tápláltak fel a tökéletességig. A festmény azonban mindenekelőtt Dalí összes fóbiájának a szintézise volt, felsorakoztatva az összes tipikus Dalí-i motívumot: a tücsköt, az oroszlánt, a kavicsot, a csigát és a vulva ajkait. Későbbi művei alapvető biológiai jellegének mesteri tanúságtétele ez a festmény.

Gala úgy döntött, véget vet a spekulációknak és találkát adott neki. A sziklák közt sétálva Dalín újra erőt vett idegbajos kacagása. A feltett kérdésnél válaszként megtorpant, majd így szólt: Ha beismerném . . . hogy koprofág vagyok . . . mindenki szemében még érdekesebb és tüneményesebb lennék. Végre úgy döntött, megmondja az igazat: Esküszöm, nem vagyok “koprofág”. Utálom az ilyenfajta aberrációkat jobban mint te valaha is képes lennél utálni. Viszont a szkatológiát egy terrorizáló alkotóelemnek tekintem, éppúgy, mint a vért, vagy a tücsköktől való félelmemet. Legnehezebb feladat számára viszont az volt, hogy ideges vihogásaitól kísérve bevallja szerelmét. Nagyon nehéz dolog volt, főleg hogy Helena Devulina Diakonoff, egy moszkvai tisztviselő lánya akit mindenki Galának hívott, elragadó bájával és kiegyensúlyozottságával annyira lenyűgözte Dalít, hogy amikor egészen testközelben és egészen kézzelfogható volt, Dalí teljesen megnémult.


Gala portréja – befejezetlen (részlet) 1939

Sokszor a győzelemnek is lehetnek árnyékos oldalai. Ezért inkább nem próbáltam változtatni a dolgokon! - mesélte utólag Dalí -, már-már megérintettem, már-már átöleltem derekát, amikor Gala lelkének minden gyöngédségével megszorította kezem. Ekkor kezdtem el nevetni, és nevettem azzal a lelkiismeretfurdalásos idegességgel, amelyet - mint előreláttam - reakcióm zavaró alkalmatlansága okozott. Ahelyett, hogy megsértődött volna, Galát ösztönözte nevetésem. Szinte emberfeletti erőfeszítéssel tovább szorította kezemet, ha lehet még erősebben mint addig, ahelyett, hogy lenézően eltaszított volna mint bárki más az ő helyében. Médium-szerű intuíciójával megértette mások számára teljesen felfoghatatlan kacagásom értelmét. Tudta, hogy kacagásom különbözik a szokásos örömteljes-kacagástól. Nem, kacagásom nem szkepticizmus volt hanem fanatizmus. Kacagásom nem frivolitás volt, hanem katolicizmus, abisz, és terror. Ráadásul az összes Gala előtti kitöréseim közül ez volt a legkatasztrofálisabb, ez volt az amikor a legnagyobb magasságból lábaihoz zuhantam és ott fetrengtem! Ekkor ő így szólt hozzám, “Drága kicsi fiam! Mi sosem fogjuk ezentúl elhagyni egymást. Az örök szerelemnek, mely meghatározza azontúl munkáját és melynek csak a halál vethetett véget, Dalí maga nyújtja történelmi és Freud-i magyarázatát: Az volt a sorsa, hogy a Gradivám legyen, győzelmem, feleségem. Ehhez azonban meg kellett gyógyítania, és meggyógyított . . . csupán egy nő szerelmének heterogén, elrettenthetetlen és titokzatos erejével, oly finom és csodálatos öröklött tisztánlátásával, amely elhomályosítja a legjobb pszichoanalitikus módszerek eredményeit is. Dalí akkoriban olvasta Jensen Gradiva című regényének Sigmund Freud A tévhit és az álmok (Der Wahn und die Traume)-ban való értelmezését. A regény címadó hősnőjének sikerül kigyógyítani elmebajából a férfi főszereplőt. Dalí továbbmagyarázza, tudtam, hogy életem “nagy ítélete” felé közeledem,amely a szerelem ítélete. A vágy illeszkedései-ben (1929) sejteti is ezt a kihívást oroszlánfejekkel jelképezve a vágyat. Remegve, ezt kérdezte Galától: “Mit tehetnék érted?” Erre Gala szórakozott arckifejezése zsarnokivá vált és így szólt, “Ölj meg!” Megvillant az agyamban a gondolat, hogy le kéne dobjam a toledói katedrális tornyáról. De Gala, amint azt várni lehetett, erősebb volt: Így választott el bűnömtől és szabadított meg elmebajomtól. Köszönöm! Szeretni akarlak! Megkértem feleségül. Hisztériarohamaim csodamódra szépen egyenként elmaradtak. Úrrá lettem újra nevetésemen, mosolyomon és kézmozdulataimon. Egy új egészség bontakozott ki lelkemben, frissen mint egy rózsa. Miután a Figueras-i állomáson felültette Galát a párizsi vonatra, még egyszer bezárkózott műtermébe befejezni Paul Eluard portréját. A katalán napsütésben és Cadaqués drága fényében érezte csak igazán otthon magát. Annak ellenére, hogy még mindig nem sikerült igazán a szürrealistákhoz felzárkóznia, egy alapvető változást kezdett észrevenni magán. Technikai mesteriességgel és ördögi könnyedséggel festette meg trompe-l'oeil (fr. csalóka látszat, szemfényvesztés, ford.) fényképeit, melyek által negyedszázaddal később az amerikai foto-realisták védőszentjévé válik. Későbbi munkáinak egyik állandó tényezője, hogy Dalí fényképtechnikai pontossággal ültette át festménybe álomképeit, ezt tekinthetjük szürrealista festészete nyitányának. 1973-ban átgondolva életműve definícióját így beszélt róla: a konkrét értelmetlenség szuper-finom képeinek kézzel festett fényképe. Ebben a szellemben kezdett neki egy olyan nagyszabású festménynek, amely valóban híressé vált: A nagy maszturbáló (1929). A kompozíció alapja egy liliomot szagoló nő kromolitográfiája; ám ez Dalí kezében elkerülhetetlenül teljesen más értelmezést kap. Ugyanakkor Cadaqués-i emlékeknek, a Cape Creus-i nyárnak és a szikláknak, Galával való pillanatnyi találkozásának felidézése is belekeveredik. Egy óriási fej - írta -, sápadt mint a viasz, arca nagyon rózsaszínű, hosszú szempillákkal és földhöztapadt ijesztő orral. Ennek a fejnek nincs szája, helyébe egy hatalmas tücsök van beszorítva. A tücsök potroha bomlásnak indult és tele van hangyákkal ... a fej az 1900-as évek stílusának architektúrájában és ornamentációjában végződik.


A nagy maszturbáló 1929

A nagy maszturbáló egyfajta lágy önarckép (Dalínak egész elmélete volt a lágy és kemény dolgokról, erre alapozta esztétikáját és ilyen cím alatt összegezte: a degenerált morfológia tökéletes élete), melyben Dalí láthatóan elnyűtt, lágy mint egy rágódohány-galacsin; hangyák és egy kaszáspók mászkálnak arcán. De ennek a szenvedő kifejezésnek a magyarázata megtalálható a fellációra készülő nő arcán: Galával már megismerte az eksztázist!

Habár Dalí gyakran hangoztatta hogy to-tá-li-san im-po-tens,nem lehet letagadni,hogy a látszat - legalábbis képein - teljesen fordítottjára utal. Ilyen eset a Légköri koponya szodomizál egy koncertzongorát (1934), mely ebből a szempontból tekintve egy teljesen új és érdekes megvilágítást kap. Tudni kell azt, hogy Dalí számára a zongora nő, ugyanúgy ahogy a zenészek kretének, sőt szuper-kocsonyás kretének. Egy harmadik festmény egészíti ki a Dalí-i szexuális teljesítmény széles választékát: A láthatatlan hárfa (1932) egy általa Port Lligat-ban készült fénykép alapján készült, amelyen a távozó Gala még fedetlen feneke látható, miközben az előtérben látható alak merevedésbe lendülő feje poszt-koitális módon nyugszik egy ágvillán.Ugyanakkor lágy és kemény : a művészettől elvonatkoztatott és felkorbácsolt nemi ösztönt jelképezi. Az ágvilla és a rajta nyugvó vitalitástól duzzadó agyi szexualitás és alkotó intelligencia iszonyú kinövése a halál meg a feltámadás jelképe - mint maga a szerelem aktusa egyébként, mely ad infinitum életre kel hamvaiból.Az ágvilla ugyanakkor a hagyomány szim- bóluma, mely támasza az alapvető emberi értékeknek, egyéni reakciók és kollektív forradalmak földrengései során (Jean Bobon).


A láthatatlan hárfa 1932

Ebben az időszakban, melyet Galának életébe való belépése dominált, a Dalí életében végbemenő szexuális mutációk átcsapnak művéészetébe is. Néha ellentétes, máskor egymást kiegészítő lágy és kemény képekben jutnak kifejezésre. Dalí ilyen példák egész antológiáját gyűjti össze, majd szerencsésen párosítja katalán származásának állandóan jelenlévő kulunáris atavizmusával: A Tükörtojás tányéron a tányér nélkül (1932) például egy kedvenc motívum, amelyet Dalí prenatális képekkel és a magzatburok világával köt össze. Az emlékek állhatatosságá-ban (1931); vagy az Antropomorf kenyér - katalán kenyér-ben (1932) olyan képet láthatunk, amely erőszakosan fallikus, de ugyanakkor az idővel való elpuhulás veszélyével fenyeget (lásd a lágy órát).



A vágy titka 1929

A vágy rejtélye ugyanúgy a Galával való legendáris találkozás utáni viharos időszakhoz tartozik. Véletlenszerűen ez volt az első kép ami a Galerie Goemans-ban eladódott. A Gyászos játékok-kal együtt De Noilles vikomte vette meg, aki később Dalí hű barátja és első gyűjtői egyike lesz. A vágy rejtélyé-n a fej végződésének barokk mintái és a Cape Creus-i sziklák geológiai alakzatai keverednek Antoni Gaudí lenyűgöző mediterrán gótikus arhitektútrájával,mely a katalán festőt gyerekkora óta bűvölte.
Dalít nem sokat érdekelte első, párizsi kiállításának 1929-es megnyitása, inkább megszökött Galával. Őrültül szerelmesen, két nappal a megnyitó előtt Barcelonába, majd a katalán fővárostól kissé délre fekvő tengerparti üdülőbe, Sitgés-be utaztak. Elutazásuk előtt még láthatták vásznon az Egy Andalúziai kutyát, melyet Bunuelnek végre sikerült összedolgoznia. A film megpecsételte pályafutásaikat. Eugenio Montes ezt írta róla: Pirosnapos ünnep ez a filmgyártás történetében, olyan amilyenre Nietzsche vágyott, és amilyet Spanyolország mindig is biztosított. Dalí diadalittasan így írt Titkos életé-ben: A film az általam kívánt hatást keltette... Filmünk egyetlen este romba döntötte tíz év háború-utáni pszeudo-intellektuál avantgardját. Az az úgynevezett absztrakt művészet - meglátva a szétvágott lányszemet, amellyel a fim kezdődött - halálos sebbel lábainkhoz hullott, hogy soha többé ne álljon lábra. Európában nem volt többé helye Monsieur Mondrian apró, mániakus kockáinak.
Ám idilljük felett sötét felhők gyülekeztek, megszakítva azt a nászutat amely alatt csupán testükkel voltak elfoglalva. Dalí hátrahagyta Galát, életünk csónakjának éber kormányosát, hogy előbb felvegye Goemantól a pénzét (majdnem az összes képe eladódott 6000 és 12000 frank közötti árakon) majd, ami fontosabb volt, hogy szembenézzen a Figueras-i családi házban dúló viharral.
Kétségkívül apja iránti tiszteletből Dalí sokáig titkolta családjával történt szakítását. Tell Vilmos rejtélyé-hez (1933) fűzött utólagos értelmezései adják az első magya- rázatokat. Mint mindig Dalíval kapcsolatban, most is egy pontosan működő géppel találjuk szemben magunkat. Tell Vilmos az apám, és a karjában levő csecsemő vagyok én; fejemen alma helyett egy darab nyershússal. Meg akar enni engem. Egy piciny gyermek egy parányi dióban hever a lábánál, ez feleségem, Gala jelképe. A láb egyfolytában veszélyezteti őt. Ugyanis, ha ez a láb csak egy keveset is elmozdul, szétroncsolhatja a diót. Ezzel Dalí leszámol apjával, aki kitagadta azért, mert elvált asszonnyal, Paul Eluard volt feleségével élt. Dalínál semmi sem olyan egyszerű, ezért Tell Vilmosnak szándékosan Lenin-arcot fest azzal az egyetlen céllal, hogy a szürrealistákat feldühítse. Sikerült is neki: amikor az 1934-es Salon des Independants kiállítására elküldte festményét, André Breton felháborodott; ellenforradalmi mű-nek nevezte és a bolsevik vezető elleni árulásnak. A szürrealista pápa és barátai tönkre is akarták tenni, szerencsére olyan magasra volt felakasztva, hogy megmenekült vandalizmusuktól.


Tell Vilmos talánya 1933

A másik ok amiért Dalí szakított apjával kétségkívül az a megnyilatkozás volt amellyel sokkolni akarta a szürrealistákat. Az alatt néhány nap alatt amelyet Párizsban töltött novemberben, Dalí megmutatott a csoport tagjainak egy a Szent Szívet ábrázoló szentképet, amelyet a Rambla-ban, Figuerasban vásárolt. A képre Dalí ezt firkálta: Néha leköpöm az anyám arcképét az érdekesség kedvéért. Eugenio D'Ors spanyol műkritikus egy barcelonai napilapban megjelentetett egy cikket erről a szentségtörésről. Dalí apja annyira felháborodott fiának kegyeletsértésén, melyet szó szerint halott felesége emléke elleni gyalázatnak fogott fel, hogy soha az életben nem bocsátja meg neki. Dalí így védekezett: Álmában az ember elkövethet gyalázatos dolgokat olyan ember ellen, akit a valóságban imád, és álmában leköpheti saját anyját . . . Egyes vallásokban a köpés gyakran szentséges jelleget ölt. Ám ez olyan magyarázat volt, amelyet még a legműveltebb Figueras-i közjegyzőnek is nehéz volt elfogadni.
Dalí apja mindenkinek ezt mondta: Ne törődjön vele. Nincs egészen eszénél, még egy mozijegyet sem tud venni magának. Egy héten belül itthon lesz, tetvesen, és könyörögni fog, hogy megbocsássak neki. Viszont nem számolt Galával és annak éleslátó állhatatosságával.
Salvador valóban visszatért később, de nem tetvekkel ellepve, hanem dicsőséggel. Apja jövendöléseinek ellentmondva hős lett belőle. Egy zseni naplójá-ban Freud meghatározását idézi: A hős az az ember, aki ellenáll apja autoritásának és úrrá lesz rajta. Dalínak, apja nagy embersége iránt érzett csodálata ellenére, el kellett tépnie magát tőle, és hátat kellett fordítania serdülőkorának. De mivel szerette a nap által fehérre mosott faluját, és nem ismert el egyetlen más tájat sem, egyszerűen vissza kellett térnie, amilyen hamar csak lehetett. Cadaqués mellett, Port Lligat egy félreeső öblében megvásárolta a legdüledezőbb halászkunyhót. A sors iróniája: a Tell Vilmos öregkorá-ért (1931) kapott pénzből fizette ki. Ezen a festményen újra apja képe jelenik meg, ezúttal amint elkergeti szeme elől Salvadort és Galát, a család szakadására utalva, valamint egy hosszú szerelmi történet kezdetére, mely azontúl - elmesélve az együtt-töltött életünk mitológiai történetét - Dalí minden vásznán megjelenik.




Tell Vilmos öregkora, 1931


Amikor megértette, hogy helyrehozhatatlanul ki van tiltva apja házából, Dalí hajának levágásával reagált, mintegy hamut hintve fejére. Ennek az eseménynek a szimbóluma látható azon a fotomontázson, amelyen a kopasz Dalí fényképe - amelyet Bunuel készített 1929-ben - össze van vágva Galának azzal a képével, amit Dalí fényképezett 1931-ben. Dalí az Editions Surrealistes által kiadott L'ámour et la mémoire című könyv borítójához készítette a montázst. Titkos életében így nyilatkozik: Teljesen leborotváltam a fejem. Kimentem és eltemettem selymes fekete hajamat egy gödörben, amit erre a célra ástam a parton, és beletemettem az ebédnél evett kagylók selymes héját is. Ezek után felsétáltam egy kisebb dombra, amelyről belátszik egész Cadaqués, és két hosszú órát töltöttem ott az olajfák alatt, gyönyörködve a gyerekkorom, serdülőkorom és jelenkorom panorámájában. Maillol-val, Miróval és Picassóval ellentétben, akik mind elhagyták hazájukat, Dalínak örök menedék marad ez a panoráma, annak ellenére, hogy ezt írta róla: a földkerekség egyik ... legsivárabb foltja. A reggelek felszabadultsága vad és keserű; az esték gyakran betegesen melankolikussá válnak. Mély fájdalommal telítve jelenik meg ez a táj újra meg újra festményein; felszínre kerül olyan címekben mint Földtani végzet (1933), melyben egy koponyákkal megrakott magányos ló a sivatag közepén kövesedési folyamaton megy keresztül. Ugyancsak megjelenik azokon a festményeken, melyeket Dalí Millet: Angelusának bűvöletében festett: mint architektonikus kompozíció (Millet architektonikus Angelusa, 1933), mint egy fajta különleges felidézés (Szürkületi atavizmus, 1933-34) és mint emlék (Millet Angelusának archeológiai maradványai, 1935). Ezekhez ilyen magyarázatot fűzött: Egy Cape Creus szikláin való setám alkalmával elábrándoztam azon miként emelkedne a legmagasabb ormok fölé Millet Angelusának két alakja. Ugyanúgy helyezkedtek el térben mint a festményen, csak nagyon össze voltak repedezve. Testüknek egy részét elhordta az erózió, így sikerült felismerni messzire visszanyúló gyökereiket, melyek magukkal a sziklákkal voltak egyidősek. Az idő főleg a férfit kínozta meg, szinte felismerhetetlenné rongálta és csak egy életlen, bizonytalan tömböt hagyott meg belőle, mely ezáltal különösen ijesztővé vált. (Millet Angelusának tragikus mítosza).


Millet Angelusának archeológiai maradványai, 1935

Valahányszor pénzükből kifogytak - például azért mert a Galerie Goemans csődöt mondott, vagy azért mert De Noailles vikomte (Dalí rendszeres patrónusa) túlzásba vitte absztrak művek iránt érzett szenvedélyét -, Salvador és Gala Cadaquésbe vonultak vissza, maguk mögött hagyva a boszorkánykatlanként rotyogó Párizst. Rövid párizsi látogatásai alkalmával Dalí soha nem mulasztott el behajítani néhány ideológiai jelentőségű szót a katlanba.


Az alkony atavizmusa, 1933-34

Egyetlen vagyona azidőtájt - mielőtt Breton jólsikerült anagrammájával Salvador Dalíból Avida Dollars lett - Gala volt. Gala mindenfelé követte őt, védte és őrizte másoktól - és önmagától. Annak a gondolata, hogy saját szobámban, dolgozószobámban egy nő lehet, egy igazi nő, aki mozog és érez, annyira meglepett, hogy az egész gondolat hihetetlenné vált.

Nincsenek megjegyzések: