2007. március 18., vasárnap

Méregtelenítő túra

Vasárnap, március 18-án kimentünk Péterékkel a Bükkbe, felsétáltunk a Brüll kilátóhoz.

.
Áron sem akar már újabban velünk jönni, ezért hárman mentünk Bundival. Bundi a mi kutyánk, szoktuk szólítani Bugyinak (Áron meg én) vagy Cucamucának, Sutyikának és Dágadágának (Melinda). Azt mondják mindenkinek olyan kutyája és olyan autója van, amilyet megérdemel. Hát nekünk Bundink van. Meg Dácsiánk. Nem pisili össze magát örömében amikor hazajövök (az Alex volt, a dalmata), nem habzik a szája örömében amikor autóba ül (az Tomi volt az óriás schnautzer) és nem húz vissza a kabátomnál fogva, ha el akarok menni (mint Betti, a német juhász), ő csak eszik, iszik és alszik. Meg pisil és kakál. De azért a miénk. Unsere.

.
Amilyen borúsnak indult az elején, egészen kellemes idő lett. Ez itt a barátom, Köblös. Igazi nevén Válogatott Köblös. Ha az ember a rokonait nem tudja megválogatni, akkor legalább a barátait. Meg a felesége osztálytársait.
.

Reggel hajnalban hívtak Kóciék, hogy megyünk-e, 10-kor visszahivtam, már nem volt kedvük, nézték a westernfilmet. (Két cowboy beszélget. - Amikor együtt őriztük a marhákat fenn a hegyekben, én mondtam Jacknek, hogy húzzon minden reggel tiszta zoknit. - És hallgatott rád?- Igen, de egy hét múlva már nem ment fel a lábára a csizma.) Ezért kár volt otthon maradni, elmondhattam volna én.

Erzsike eléggé fáradt volt, azt mondja, reggel 5-ig buliztak. A főnökük mondta hogy bulizzanak. Aztán ők buliztak. Elég szar az ilyen főnök. Naturista. Erről jut eszembe:

Méregtelenítsünk! Tavasszal érdemes változtatni az étkezési szokásainkon, mert ilyenkor sokkal kevésbé éhezünk szénhidrátban gazdag édességekre és zsíros ételekre. Az év elején elkezdett fogyókúrák sokkal hatékonyabbak. Ilyenkor érdemes salaktalanító kúrát tartani. A böjtölés a legkézenfekvőbb módja a szervezet méregtelenítésének. Segítségével megszabadulhatunk az év folyamán felgyülemlett káros anyagoktól. Eredményeként javul a közérzetünk, no a teherbírásunk, és még néhány fölösleges kilónak is búcsút inthetünk. A böjt nem azonos az éhezéssel! A koplalásra épülő salaktalanító kúra legalább olyan káros, mint a többlet kalória bevitel. Mindenki, aki egészséges, átlagos teherbírású, képes egy tavaszi salaktalanító kúrát véghezvinni, hiszen semmi más nem szükséges hozzá, csak önfegyelem! Tervezzük meg! Otthoni használatra az alábbi menetrendet javasoljuk. Két bevezető nap, öt nap böjt és két nap visszaállás. Bevezető napok: A felkészülés napjai mind fizikálisan, mind lelkileg. Tudnunk kell, hogy a böjt folyamán jelentkezhetnek olyan kellemetlen tünetek is, mint például vérnyomás csökkenés, fejfájás, szédülés. Ezek azonban csak kezdeti és múló jelenségek. Túl kell lennünk rajta, hiszen ezek megjelenése nem indokolja a salaktalanító kúránk feladását. A bevezető napokon a szilárd és a folyékony táplálék aránya megfordul. Egészen addig, amíg már csak folyadékot veszünk magunkhoz. Ebben a pillanatban veszi kezdetét a BÖJT.

Legfontosabb a napi 3 liter folyadék fogyasztása! Erre leginkább a gyógynövény teakeverékek és a zöldség-, gyümölcslevek alkalmasak. A gyümölcs- és zöldségfélék a vitamin és ásványi anyag szükségletet fedezik. Gyógyteák segítik a szervezet méregtelenítő folyamatait. Salaktalanító teakeverékeket akár magunk is készíthetünk, mégpedig az alábbi gyógynövényekből: bodzavirág, csalánlevél, aranyvesszőfű, tarackbúza, gyermekláncfű, feketeribizli-levél, zsurló. A felépítő napokon fokozatosan térjünk vissza a böjt előtti könnyű-vegyes étrendünkhöz. A salaktalanító kúránk eredményeként testileg lelkileg felszabadultan, karcsún és megszépülve fogadjuk a tavaszi napsütést és a természet egyéb ajándékait.
(naturland.hu)

A képeket az új SonyEricsson W810i - vel készítettem. (Long live Nis Electronics). Hallgasson zenét! Zene utazás közben is. Egyszerűen használható Walkman® telefon gyors interneteléréssel és letöltési lehetőséggel. Kompakt zenei készlet. Remek, kisméretű telefon zenelejátszóval, menedzselő szoftverrel és tartozékokkal, amelyek tiszta élvezetté teszik a mobil zenehallgatást. Videó és rádió – a két sztár. Szórakoztassa magát állóképekkel és videóklipekkel, vagy hallgassa az FM rádiót, és merüljön el új ritmusokban! Rendelkezik W810i telefonnal? A MyPhone rendelkezik mindennel, amit elvár a SonyEricsson W810i telefontól. Ez jelenti a know-howt, letöltéseket és útmutatókat. A tagok használhatják a kreatív eszközöket, online tárolókapacitást, és még sok egyebet. (Hehe). Hát nekem egyelőre úgy néz ki, hogy beválik. Előbb Áronnak néztük ki, meg is vettük a spórolt pénzéből + a régi Nokia 3510-emet eladta + a régi SonyEricsson nemtomhányasát eladta + még kipótoltam én is + új szerződést kötöttem Orangékkal még két évre. Nasztán. Szóltam bent a cégnél, a tavalyi telefonjaink már eléggé lerobbantak, vettünk magunknak is (I.-nak meg nekem) W810i-t. Áron is meg I. is meg vannak vele elégedve.

Nincsenek megjegyzések: